26. Los Angeles

Hállló drágáim! Picit talán uncsi lesz helyenként ez a rész, mert sok "szakmai" dolog van benne, de szerintem fontos, hogy lássátok milyennek képzelem Noá-t:) (ha már benne van egy 30stm videóban a neve:D)

Viszonylag simán elbúcsúztunk, de benne volt a levegőben egy kis feszültség az álom miatt, elég szemrehányóan nézett rám párszor. Bizonygattam én, hogy csak Jared kell, de a szeme elárulta, hogy nem hisz nekem.

Max továbbra is hazakísért, és sokat lógtunk együtt, amiért közutálatnak örvendtem az egész szerkesztőségben.

-Beszélgess már mással is. Kicsit már unlak – tettem hozzá, de vette a poént

- Jó, de annyira tapadós mindenki

- Akkor menj el sörözni a srácokkal vagy mit tudom én

- Ők meg lebuziztak a színház miatt – nyafogott

- Ne rinyálj már állandóan, mert még elhiszem. Menj és hívd el őket valahova

- Hát lehet, hogy jó lenne – elmélkedett

- Max! – dobbantottam egyet

- Jó-jó, megyek

Amíg ő a szociális életén dolgozott, én Jared-nek írtam egy sms-t. Pontosabban a sokadikat aznap. Az elmúlt 1 hétben sokkal kevesebbet beszéltünk, mint szoktunk, de mindig volt valami magyarázata. Utazás, koncert, interjú, a könyve vagy épp valami projekt a zenekarral kapcsolatban. Szerintem pont azok, mint eddig, de ő szentül állította, hogy csak ez áll a háttérben, amit kezdetben el is hittem. Amikor beszéltünk, akkor is olyan távolságtartó volt vagy nem tudom, de amikor rákérdeztem még én voltam az idegesítő picsa, aki számon kéri a „pasiját”.

-Figyelj, már ezerszer megmondtam, hogy csak őszinteséget várok. Eddig egészen jól ment, most miért sumákolsz? – kérdeztem este, mikor végre elértem telefonon

- Ne akard már beosztani az időmet! Megmondtam, hogy hívlak, ha ráérek. Ne nyávogj már

- Te meg ne nézz hülyének, és pláne ne beszélj így. Miért vagy ilyen hideg? Nem kell nekünk semmit tervezni egymással ám. Nem kötelező – mondtam cinikusan

- Noa…ez… nekem ez túl sok most – nyögte ki nagy nehezen

- Micsoda?

- Hát ez…ez hogy van valakim, de alig tudok róla valamit. Nem vagyok ott, ha baja van, csak messziről figyelem. Nekem ez túl sok feszültség. Nem akarok ilyen kapcsolatot

- Na, csak kibújt a szög a zsákból – horkantam fel

- Ne kapd fel a vizet

- Miért kapnám? Bocs, hogy túl zűrös vagyok, és nem illek bele a te nyugodt, csendes és kiegyensúlyozott életbe

- Ne csináld ezt. Tudod, hogy jóval összetettebb – vette vissza a hangját

- Miért? Van még valami?

- Most… most nem érek rá. Ne haragudj. Majd beszélünk – nyomta ki a telefont

Dühösnek és tehetetlennek éreztem magamat, be is vágtam a sarokba a telefonomat, ami vagy 5 irányba esett szét.

Komolyan azt vetette a szememre, hogy sok velem a gond?! Biztos a Kieran-es dologra utalt, de arról hol tehetek én? Nyilván megkértem azt a pszichopatát, hogy „Légyszi rángass már meg egy kicsit, hogy a pasim rám figyeljen”. Agyrém!

De róla el tudom képzelni, hogy még valami más is van a háttérben, amit nem akar elmondani. Egyetlen embert tudtam, akinek esetleg lehet fogalma róla, de ő nem hiszem, hogy szívesen venné a hívásomat. Úgy döntöttem, hogy adok neki is időt, és ha 2 napig nem keres, erőt veszek magamon és felhívom Shannon-t, hogy tud-e valamit.

Szerencsére most elég sok melóm volt, le tudtam foglalni magamat, de amikor hazaértem esténként, nagyon szarul voltam. Max mindig ajánlgatta, hogy felvidít, de senkihez nem volt kedvem. Sóvárogva néztem a telefonomat, hátha megcsörren, de semmi. Kínomban megint takarítottam és ruhát szelektáltam, amivel elment az este nagy része. Miután minden csillogott-villogott, nekiálltam főzni valamit, hogy holnapra is legyen mit takarítanom. Egyedül az töltött el örömmel, hogy kezdtem ehető kajákat kotyvasztani, a szakácskönyvek teljes kizárásával.

Tom ideiglenesen adott nekem egy irodát, ahol kedvemre interjúztathattam a jelentkezőket, amit jobban élveztem, mint gondoltam. Jött pár nagyon belevaló csaj és srác, de sokan megbuktak az általam picsa-tesztnek keresztelt résznél. Általában felvázoltam nekik egy idegesítő szitut, amit meg kellett oldaniuk, mindenféle instrukció nélkül. Sokat le tudtam szűrni ebből is, meg persze a testbeszédükből. Élmény volt olvasni a jeleikből, amik sokszor tökéletes ellentétben álltak a hallottakkal. Ők repültek is azonnal.

Mivel Jared nem keresett én nem írt 3 napig, felhívtam Shannon-t.

-Szia, ráérnél 5 percre? Szeretnék kérdezni valamit, bár tudom, hogy nem tőled kéne

- Jó, jó, jó. Elég a magyarázkodásból. Bökd ki – szakított félbe

- Oké, szóval nem tudom, hogy tudod-e de mostanában nem beszélünk a testvéreddel. Egyszer azt mondta, hogy túl sok a feszkó körülöttem és ő most nem tud mit kezdeni egy ilyen kapcsolattal

- Hát hallottam ezt-azt

- Pontosan mit? – haraptam rá

- Figyelj, ezt kettőtöknek kéne megbeszélni. Így is jobban belefolytam, mint kellett volna

- Ezt meg hogy érted?

- Tudod te azt

- Jaj ne csináld már. Még mindig azon a hülye álmon lovagolsz?

- Ebbe ne menjünk bele, a lényeg, hogy nem fogok kettőtök között közvetíteni. Szeretném, ha együttlennétek? Igen. De nem fogok a késembe dőlni, ha nem így alakul

- Hát ez… kedves

- Nem kell megsértődni, csak gondolj bele. Mindketten 40 fölött vagyunk feleség és gyerek nélkül. Tudod, hogy anya mennyit basztat minket, hogy szeretne unokát? – kérdezte egyre mérgesebben

- Az a baja, hogy nem szülök neki gyereket?

- Nem hinném, de anya a példaképe, és ha neki valami nem tetszik az erősen befolyásolja őt is.

- Akkor ez a baja most is? – világosodtam meg

- Szerintem igen, de mennem kell és nem is akarok erről beszélni

- Öhmm rendben. Szép napot! Szia- nyomtam ki elképedve

Hát én még a gyerek közelében se vagyok, de szerintem ő se. Nem tudom elképzelni róla, hogy valakit jobban szeret magánál, pedig az egy kisbaba esetében nem árt. Nem tudtam napirendre térni az új infók felett, de kicsit megnyugodtam, hogy nem velem van baja, hanem a kedves mama ültetett bogarat a fülébe.

Lehet, hogy tényleg jobb lenne, ha hagynánk az egészet a francba. Milliónyi pasi szaladgál a városban, és most amúgy is a munka a legfontosabb, mert a választottjaimtól is függ az ottani iroda sikere, nem beszélve az én jövőmről.

Ahogy teltek a napok, egyre tisztábbá váltak a dolgok, egyre több probléma lett kipipálva és szépen lassan alakult a költözésem is. Iszonyatosan hiányzott Jared, de meghalni se volt időm, nem hogy nyavalyogni miatta. Éjjel-nappal a szerkesztőségben voltam és telefonon próbáltam mindent elintézni. Az ottani irodák kialakítását, berendezését, takarító céggel egyeztettem, a nyomdával beszéltem illetve napi 20 e-mailt küldtem ki különböző potenciális szponzoroknak. Szerencsére jó híre volt már ott is lapnak, ezért pikk-pakk elkapkodták a reklámfelületeket, sőt az egyik fejes még egy partit is felajánlott, ha hangosan hirdetjük, hogy az ő cégük szervezi meg. Hát hogy a fenébe ne?!

Imádtam, amikor ennyi felé állt fejem, bár sokan emiatt totál hülyének néztek. Megállás nélkül kattogott az agyam, éjszaka felriadtam és fecnikre firkáltam az ötleteimet, és ami a legviccesebb, hogy otthon magamban beszéltem. Megvitattam a problémáimat, ötleteltem és a végén eredményre jutottam. Semmi rossz nincs ebben.

3 nappal Jared-ék szabija előtt cuccoltam át félig Los Angeles-be, amit eszméletlenül élveztem. Szombat este díszkísérettel mentem a reptérre 2 hatalmas bőrönddel és milliónyi tervvel. Szerencsére bútorok voltak a lakásban, úgyhogy csak személyes tárgyakat és ruhákat kellett vinnem, de hát mint tudjuk ez a nőknél nem olyan egyszerű. Vettem egy csomó elegáns rucit, hogy komoly nő képét keltsem az odatévedőkben.

Soha nem voltam még főnök, kicsit tartottam is a dologtól, de nagyon figyeltem arra, hogy ez kívülről ne látszódjon. Egész vasárnap bent voltam a frissen festett és berendezett szerkesztőségben, pakolgattam, ismerkedtem a hellyel és otthonosabbá tettem a környezetet. Csomó virággal és képekkel dobtam fel a saját irodámat is és próbáltam fiatalossá alakítani a boxokat is. Hullafáradtan estem haza valamikor éjfél körül, de még zsongott a fejem a sok új dologtól, úgyhogy esélyem se volt aludni. Főztem egy kávét és folytattam a bent elkezdett negyed éves terv kidolgozását. Épp a potenciális interjúalanyok menedzsereinek elérhetőségeit írtam ki, amikor megcsörrent a telefonom.

-Gyorsan mond, mert nem nagyon érek rá – hadartam továbbra is a képernyőt nézve

- Öhmm szia, Jared vagyok. Csak meg akartam kérdezni, hogy hogy tetszik L.A. és hogy fogunk-e akkor találkozni vagy nem

- Szeretnék, de most fél napnál előbbre nem tudok tervezni, ne haragudj. Holnap lesz az első munkanapom az új lapnál, mindent nekem kell intézni és elrendezni, szóval azt se tudom hol áll a fejem. Jövő hétre pedig össze kéne rántanom az egész bagázst a megnyitó partira, szóval… szóval nem tudom mikor. Majd szólj, ha visszajöttél Haitiről, rendben?

- Jó…de …mindegy, hagyjuk – harapta el

- Fejezd be, ha már belekezdtél – vettem le a szemüvegemet és fáradtan dörzsöltem meg a szemem

Hátra dőltem a székben és türelmesen vártam, hogy megszülje végre a mondandóját.

-Na jó. Szóval most haragszol rám? Vagy mi van velünk?

- Velünk? Azt hiszem múltkor megegyeztünk, hogy jegeljük a témát. Neked is plusz feszültség és nekem sincs most erre se időm se energiám – zártam le hidegen

- Akkor minek találkozzunk egyáltalán?

- Te vetetted fel, nem én

- Gondoltam jó lenne beszélni, de kötelező – horkant fel

- Nincs kedvem most a hisztidhez – nyomtam ki a telefont, magamat is meglepve

Pár pillanatig csak bámultam a készüléket, és majdnem visszahívtam, de egy szerződés elterelte a figyelmemet és visszatértem a munkához. Másnap már 6-kor a konyhában dekkoltam és hatalmas kortyokkal ittam a kávémat, miközben megállás nélkül cigiztem. Erről is le kéne szoknom basszus…Egy csinosabb blúzban, fekete farmerben és magas sarkúban mentem dolgozni, nem akartam túl komolynak se tűnni, pláne mivel a legtöbben idősebbek lesznek nálam.

Ketten már vártak rám az épület előtt és mivel még csak nekem volt mágneskártyám, nem tudtak bemenni nélkülem.

-Sziasztok! Mindjárt megkapjátok a belépőtöket, gyertek – rohantam előre

A gyomrom borsónyira zsugorodott, mert tudtam mennyi minden múlik az első napon és az első benyomásokon. 8.30-kor tartottam egy értekezletet, ahol lefektettük az alapszabályokat, ki mit vár el a másiktól és miért dolgozunk stb. Jó csapatnak tűntek, remélem nem fogják fúrni egymást… Délutánra picit megnyugodtam, mindenki megkapta a feladatát és elkezdődött a munka. Elég durva határidőket szabtam, hogy lássam kire mennyire lehet számítani. 2 óra körül aztán beállított egy futár egy hatalmas csokor orchideával.

„Gratulálok az első napodhoz, biztos ügyes voltál! Jared”

Meghatódva ültem le az asztalom szélére és bárgyún mosolyogtam a gyönyörű virágokra. Most, hogy volt egy szusszanásnyi időm, rájöttem, hogy mennyire hiányzik, és mindenképpen látni szeretném, amint lehet. Felhívtam és miután bocsánatot kértem a tegnapi bunkóságom miatt, egész jót beszélgettünk.

Imádtam ezt a melót, annyira más volt minden napom, ráadásul sokkal nagyobb volt a felelősség rajtam, ami még keményebb munkára ösztönzött. Mindenféle tárgyalásra kellett járnom, gyakorlatilag cikket nem is tudtam írni, minden szuper témát ki kellett osztanom.

A rendezvényszervezős pasival megbeszéltük a fogadás és az after-party részleteit, úgyhogy már csak a meghívókat kellett elküldenem. Mindenki meghívtam Frisco-ból is de a srácokat kihagytam, mert gondolom Jared nem fog emiatt hazajönni Haitiről 2 nappal korábban, de nem is várom el. Shannon-nal pedig nem nagyon beszélek azóta, hogy nálam volt.

Nagyon sokat vártam ettől a bulitól és nem csak „üzleti” okok miatt. Semmi nem ráz jobban össze egy közösséget, mint a közös piálás és bulizás. Otthon egymás után kaptam ki a használhatatlan göncöket a szekrényemből, míg végül egy sötétkék koktélruha mellett döntöttem. Így is késésben voltam, úgyhogy a sminkem elég lightos lett, de legalább a hajam be volt már lőve. Szép lassan gyülekeztek az emberek, mindenkivel beszélgettem, névjegykártyákat cseréltünk és tiszteletköröket futottunk. Nem volt ínyemre az ilyesmi, de tudtam, hogy ebben a világban ez így megy. Méregdrága ruhákban vonulnak az üzletemberek, akiknek annyi pénze van, hogy nem tudják mire költeni, de még többet akarnak. Nálunk mondjuk elfér.

Rettegtem a beszédmondástól, de furán vette volna ki, ha a főszerkesztő nem köszönti a vendégeket, úgyhogy lehúztam a pezsgőmet és a mikrofonhoz tipegtem.

-Jó estét kívánok! Noa Grant vagyok, a Dash magazin los angeles-i főszerkesztője – mondtam, amit rögtön taps fogadott

- Szeretném megköszönni, hogy eljöttek erre a fogadásra, kérem ismerkedjenek a lappal, szerkesztőinkkel és… - hirtelen elfelejtettem mit akartam mondani, mert a terem hátsó ajtaján halkan Jared slisszant be

Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, küldött felém egy mosolyt, majd beállt a többiek mellé

-Khmmm… tehát ismerkedjenek, kérdezzenek és érezzék nagyon jól magukat. Szép estét mindenkinek! – fejeztem be zavarodottan

Azonnal elindultam felé, de egy nő elkapott és ajánlgatni kezdett valami tehetséges színésznőcskét, akiről szerinte megérné írni egy anyagot. Nem tudtam ráfigyelni, mert Jared közben elindult felénk.

-Rendben, köszönöm az ötletet. Megtenné, hogy ír egy e-mailt a részletekkel? – koncentráltam nagy nehezen a vörös hajú nőre, majd illedelmesen ott hagytam

- Te mit keresel itt? – csapódtam a mellkasának

- Neked is hello – mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra

- Azt hittem csak holnap után jössz

- Nem örülsz?

- De, csak…

- Akkor gyere – kapta el a derekamat és behúzott a kabátos szobába

- Na de Mr. Leto - néztem rá szigorúan, mire ő megcsóválta a fejét és vadul csókolni kezdett

Nagyon nagy önfegyelemre volt szükség mindkettőnk részéről, hogy ne tépjük le a másik ruháját, de hát muszáj volt visszamenni. Nem akartam, hogy együtt lássanak minket, mert csomó újságíró volt, akiknek elég jó a fantáziája és tuti kerekítettek volna a helyzetből valami marhaságot.

Egész este kerülgettük egymást, de szerintem olyan egyértelmű összenézéseink voltak, hogy csak a vak nem vette észre, hogy valami van köztünk. Valami pletykalapnak a szerkesztője, akit amúgy nem tudom ki hívott meg, be is talált és faggatni kezdett Jared-ről.

-Mit keres itt a 30 Seconds to Mars énekese?

- Személyes jó barátom, ezért fontosnak éreztem meghívni – feleltem hivatalosan

- De most turnézik a zenekarával, nem? Maga miatt ott hagyta a bandát?

- Maga szerint úgy néz ki, mint aki épp koncertezik? – forgattam meg a szemem

Erre csak egy sunyi mosoly volt a válasza én pedig inkább ott hagytam, mert lehet hogy csúnyát mondtam volna.

-Mikor tudunk lelépni? – kapta el a kezemet Jared

- Még kb. 1 óra, de adok kulcsot, menj haza, ha fáradt vagy – nyúltam a táskámért és a kezébe csúsztattam a kulcscsomómat

Újra magamra öltöttem a kötelező mosolyt és visszafordultam a vendégekhez, amikor találkozott a pillantásom az előző újságíróval. Baj van.