2012. december 26., szerda

52. Hang



Picit megkésve ugyan, de megérkezett az új rész, karöltve a karácsonyi és új évi jókívánságaimmal:) 
Köszönöm a kommenteket és remélem mindenki boldogan, családdal, kajakómával töltötte az elmúlt napokat :)
LOVE


Shannon

Szúrt a szemem a fáradtságtól, a gyomrom is üres volt már vagy 1 napja, de nem voltam hajlandó elmenni mellőle. Lana, Jared és anya felváltva hívogatott, és hiába voltam magam alatt, a tesóm kivételével azért a többiek megérdemeltek pár szót. Főleg Lana, aki valószínűleg totál értetlenül áll az egész dolog előtt. Tök jól megvagyunk, aztán egyik napról a másikra beköltözök egy lány mellé a kórházba, akit ismer ugyan, de úgy, mint Jared barátnőjét nem pedig mint az én egyik barátomat.
Nagy nehezen sikerült elaludnia Noának, úgyhogy lábujjhegyen kiosontan a szobájából és visszahívtam a „barátnőmet”.

-Szia – suttogtam

-Szia. Mi újság?

- Nem sok. Egyre rosszabbul van, csak nem akar erősödni a szervezete – motyogtam az ablakon keresztül őt nézve

- Úgy gondoltam velünk

- Nem tudom Lana. Ha el tudod fogadni, hogy nekem most mellette kell lennem, akkor hálás lennék, de megértem, ha nem. Nagyon kedvellek, de most úgy érzem itt a helyem

- Sajnálom, ami Noával történt Shan, de ő nem a te barátnőd, felelősséged, lányod, anyád vagy ilyesmi. Ő a testvéred szerelme, neki kéne mellette lennie, nem pedig neked – emelte fel a hangját

- A balfasz testvérem magára hagyta, amikor a legnagyobb bajban volt Lana, úgyhogy igenis itt a helyem

- Olyan egy pancser tudsz lenni! Miért te tartod a hátadat megint miatta?

- Ez nem pancserség, hanem emberség és barátság. Neked se ártana elgondolkodni ezen – vágtam a fejéhez, bár igazából teljesen alaptalanul, mert nagyon is jó ember volt

- Pff… csak azért dobálózol ilyen marhaságokkal, mert te is tudod, hogy nem ez áll a háttérben. Belezúgtál – mondta szomorúan

- Nem zúgtam bele, de nem tudom nézni, hogy egyedül hadakozik egy ilyen durva betegséggel – masszíroztam meg fáradtan az arcomat

- Hiába csűröd-csavarod ezt a dolgot, te is tudod, hogy igazam van. Most leteszem, szia – köszönt el sírós hangon

Na most azt hiszem egy kicsit közelebb kerültem Jared-hez szemétség téren. A hideg csempének döntöttem a homlokomat kínomban. Tényleg kedveltem Lanát, nem érdemelte ezt tőlem, de ha egyszer inkább itt vagyok, mint vele…
Egy monoton sípoló hang zökkentett ki a gondolataimból, majd a rohanó orvos, kiabáló nővérek, újraélesztő gép, röpködő számok és Noa fel-felugró mellkasa következett. Úgy éreztem minden vér kiment a lábaimból, a falba kapaszkodva, dermedten néztem, ahogy próbálják visszahozni az életbe őt. A hangok masszává váltak, azt láttam csak, hogy az orvos a fejét rázza és a gépet kezelő nővérnek kiált valamit. Újra Noa fölé hajolt és megint kiütötte, már sokadjára. Nem tudtam tovább nézni, elfordultam az ajtótól és a hátamat a falnak vetve vártam, hogy valami történjen.

Noa

Ébrenlét és eszméletlenség határán egyensúlyoztam már egy jó ideje, bár sokszor nem én álltam nyerésre. Ahhoz sem éreztem elég erőt magamban néha, hogy kinyissam a szememet, nem hogy felkeljek.  Most is kómás voltam és fáradt, de mintha valaki beszélt volna hozzám. Belefájdult a fejem, amikor gondolkodni kezdtem, hogy ki lehet az, végigpörgettem a Jared-es történetet a fejemben és nagy nehezen megállapítottam, hogy ő nem lehet. De akkor ki a csuda beszél arról, hogy mennyire fontos vagyok neki és valószínűleg miattam szakított a barátnőjével? Mi a fene történt? Szétszedtem egy párt? Amnéziám van? Mióta nem vagyok magamnál? Most egyáltalán tudatomnál vagyok?  Kérdezni és látni akartam, de egyik se sikerült, csak némán hallgattam, ahogy egy ismerős hang azt mondja, hogy többet érez irántam, mint amennyit szabad lenne, majd újra teljes lett a sötétség.

-Noa. Noa, hall engem? – rázogatta meg valaki a vállamat, de nekem csak egy nyögésre futotta

- Szorítsa meg az ujjamat, ha érti, amit mondok – kérte a hang én pedig amennyire tudtam, megnyomtam az ujjaim közé dugott kezet

- Na, ez is valami. Nyissa ki a szemét

Lassan ugyan, de sikerült a művelet és homály tisztulni kezdett. Mellettem egy orvos állt, a szüleim az ágy végében, Shannon pedig a bal oldalamon. Mindenki borzalmasan festett, bár valószínűleg engem se tolnának most be egy magazinba.

-Mi… - kezdtem bele, de azonnal köhögni kezdtem, olyan száraz volt a szám

Amíg Shannon egy szívószálat dugott a számba, addig a doki mesélni kezdett. 3 napja megállt a szívem, újra kellett éleszteni, visszahoztak, de azóta semmilyen életjelet nem adtam, ami ép agyműködésre utalna.

-Azt hittétek zöldség lettem? – néztem a szüleimre, akiknek majd kiesett a szemük a kérdésemre

- Kislányom ne mondj ilyeneket – mondta anya reszkető hangon, csak Shanonnak jelent meg egy apró mosoly az arcán

- Na te legalább értetted – fordultam felé és kicsit felé nyújtottam a kezemet, hogy jöjjön közelebb

- Úgy látom jobb bőrben van, el kell végeznünk néhány vizsgálatot, de szerintem holnap folytathatjuk a kezelést. Annyi pozitívum volt az eszméletlenségében, hogy magában maradt a táplálék

- Maguk megtömtek? – kerekedtek ki a szemeim

- Dehogy, nem liba maga. A tápszerekre gondoltam – kocogtatta meg egy rejtett mosollyal a lógó zacskókat

- Ja. Na azért. Te csak nem hagytad volna – néztem megint Shannonra

- Dehogy baba – kacsintott rám, de volt benne valami fura

Zavarban volt és amennyire lehetett, kerülte a tekintetemet. Bár lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak.
Miután mindenki kiörömködte magát, hogy nem álltam át a sötét oldalra, áttoltak mindenféle vizsgálatra. Estére végeztünk mindennel, úgyhogy visszavittek a saját szobámba, ahol már vártak a szüleim és az undorító kórházi kaja.

-Sziasztok – köszöntem erőtlenül

- Hogy vagy kislányom? Főztem neked rendes ételt – rakott fel egy nagy szatyrot az ágyra és pakolni kezdte a műanyag dobozokat – Ugye nem muszáj azt a moslékot ennie? – kérdezte az egyik nővért, aki rosszallóan ugye, de nemet intett a fejével

- Shannon hol van? – kérdeztem, miközben ülő helyzetbe tornáztam magamat

- El kellett ugrania valahová, azt mondta siet vissza

- Nagyon rendes ez a fiú – tette hozzá anya

- Igen, az

Jared valahogy megszűnt létezni számomra, ha eszembe jutott azonnal eltereltem a gondolataimat. Ez egészen addig működött, amíg ura voltam a tudatomnak. Gyakorlatilag minden este vele álmodtam, volt hogy jót, volt hogy rosszat,de valamilyen formában mindig megjelent a kis mocsok. A telefonomat már napok óta nem láttam, a képszakadás előtt is elvoltam nélküle, de most kíváncsian nézelődtem utána.

-Mit keresel?

- Nem láttátok a telefonomat?

- Betettük a szekrényedbe, mert állandóan csipogott az az átkozott kis készülék – morgolódott apa és odahozta nekem

86 nem fogadott hívás és 31 sms. Barátok, kollégák, ismeretlen számok és Jared. Ő írta a legtöbb sms-t, de nagyjából saját magával beszélgetett

„Elmondhatatlanul szégyellem magamat, magyarázatom sincs. Beszélhetnénk valamikor?”

„Megértem, hogy nem akarsz látni, de remélem ez egyszer majd megváltozik”

„Shannon jól leosztott, de meg is érdemlem. Remélem jobban vagy”

„Oké, én vagyok a balfasz megint, nyilván nem vagy olyan állapotban, hogy telefonálgass. Ne haragudj”

„Megkapod egyáltalán az üzeneteimet? Felhívhatlak?”

„Biztos alszol, inkább nem zavarlak”

És ez így ment még 17 sms-en keresztül. Nem volt kedvem ezen gondolkodni, úgyhogy az összeset kitöröltem a francba. Sikerült ennem egy kicsit, de a végére már olyan gyenge voltam, mint a harmat, és a másnapi kemó ígérete csak még jobban aláásta a kedvemet.

-Tényleg hazamehettek anya, nem kell itt strázsálni mellettem. Semmi nem fog történni. Alszom és kész

- Biztos vagy benne?

- Igen. Köszönöm a vacsorát

- Nagyon szívesen kicsim. Holnap reggel jövünk akkor

A rám kötött gépek csipogására aludtam el, de bár ne tettem volna. Megint Jared volt az álom középpontjában. Bájolgott, bókolt és kényeztetett, mint a legjobb közös napjainkon. Nem tudtam hány óra volt vagy hogy mennyit aludtam, de egy másik hang is fülembe kúszott, amihez viszont nem tartozott ember. Ugyanaz a valaki volt, aki a múltkor beszélt hozzám azt hiszem. Mintha hozzám is ért volna, bár erre nem merek megesküdni a sok hallucinációm után. Néha hangosabban hallottam, máskor mintha csak suttogott volna, de megállás nélkül beszélt. Rólam, Jaredről, a kórházról, a betegségemről és néha magáról is. 

Időnként Jared visszamászott a képbe és megint vele voltam, a következőben pedig az idegent hallgattam.
Reggel korán ébredtem, épp hogy világosodni kezdett odakint. Lassan nyitogattam a szemeimet, de senki nem volt a szobában. Az ajtóm nyitva volt, láttam néhány nővért elhaladni, de más mozgás nem volt. A sarokban ott állt egy hátizsák, a széken pedig egy laptop és egy pulcsi.

-Szép jó reggelt – köszönt halkan Shannon kávéval a kezében

- Szia

- Hogy vagy?

- Egész jól. Éhes vagyok – állapítottam meg egy jó ideje először

- Anyukád itt hagyott egy csomó kaját, de hozhatok is neked valamit. Mit kérsz? Van itt sült hús, sütemény, valami paradicsomos tészta… ezt meg nem tudom azonosítani – szagolt bele egy kék műanyag dobozba

- Uhh.. – nyögtem, mert bukfencezett a gyomrom egyet

- Nem is hiszem, hogy ilyeneket ehetsz. Leszaladok valami egyszerű reggeliért. Mindjárt jövök – kapta fel a pulóverét és már ott se volt

Megint olyan érzésem volt, mintha a lehető legkevesebbet akarna velem lenni, már amikor ébren vagyok. Nem tudom mi történhetett, hiszen még csak eszméletemnél se voltam, tuti nem mondtam vagy tettem valamit, ami miatt ilyen lenne. Jared lehet az oka? Hiszen csak barátok vagyunk…
Hamar visszaért, de már nem volt egyedül, valahol felszedte a szüleimet is, úgyhogy esélyem se volt beszélni vele erről az egészről.

Megfigyeltem, hogy csak akkor volt fura, ha kettesben maradtunk, bár mindig próbálta úgy alakítani, hogy ilyen ne forduljon elő. Állítólag mindig ott volt, amikor aludtam, de ébredés után rögtön mennie kellett.  Mivel az istenért nem tudtam elkapni beszélgetni, írtam neki egy levelet, amit az éjjeliszekrényemen hagytam, neki címezve. Ha felbukkan este, majd elolvassa.  Annyi állt benne, hogy nagyon hálás vagyok, amiért velem van, de nem szeretném, ha erre rámenne a munkája, magánélete vagy bármi ilyesmi. Nem kell a testvére hibáját jóvá tennie, biztos van jobb dolga, mint mellettem dekkolni. Azt is leírtam neki, hogy totál megérteném, ha nem tudta bejönni olyan gyakorisággal, mint eddig és semmilyen feszültség nem lenne emiatt köztünk.
Teljesen kivoltam a kemó miatt, úgyhogy nem tudtam megvárni, míg megjön, elnyomott az álom.

Shannon

Kóboroltam az üres házamban, semmi nem tudott lekötni. Legszívesebben mellette lettem volna, de muszáj egy kis szünetet tartanom, mert az agyam nem tud elszakadni tőle. Próbáltam vele is lenni, meg nem is, biztos azt gondolja bolond vagyok. Ahogy felébredt én leléptem, ahogy visszahozták a terápiáról én megpattantam, kb. csak a szüleivel meg a nővérekkel találkoztam. Este csak későn mentem be hozzá, hogy biztos aludjon már. Lassan 9 óra, úgyhogy gyorsan bekapok valamit és szerintem megyek is.
Délelőtt találkoztam Lanával, teljesen ki volt sírva a szeme, de azt mondta nem akar maga mellett tartani, ha nekem máshová húz a szívem, még ha nem is ismerem be…
Kávéval feltankolva érkeztem meg a jól ismert fertőtlenítő szagú folyosóra, majd belestem az ablakon, hogy biztosan alszik-e Noa.  Épp letelepedtem az ágya melletti székre, amikor megláttam egy nekem címzett borítékot. Habozva néztem hol rá, hol pedig a levélre, de a kíváncsiságom győzedelmeskedett.
Hát nyilván feltűnt neki, hogy kerülöm a társaságát, azt hiszi azért, mert besokalltam. Kicsit melléfogott, de azt mégse mondhatom neki, hogy belezúgtam. Nem mintha ez történt volna, csak épp a kelleténél többet gondolok a testvérem exbarátnőjére.
Most mi a fenét csináljak? Ha megint vele leszek éjjel-nappal, akkor még jobban belehabarodom, de ha meg nem, akkor azt gondolja, hogy terhes nekem ez az egész. Valami középutat kéne találnom, bár az lenne a legjobb, ha jól meggyógyulna és kikerülne ebből a steril pokolból.

Noa

A boríték eltűnt vele együtt. 8 óra lehetett, orvosok és nővérek mászkáltak a folyosón és már a szokásos undorító reggelim is megérkezett. Nagy nehezen kicsoszogtam a mosdóba, a tükröt gondosan elkerülve megmosakodtam és látatlanban összecopfoztam a hajamat. A szobába visszaérve Shannon vigyorgó arca fogadott és egy nagy tál rántotta az éjjeliszekrényemen.

-Jó reggelt. Gondoltam ezt szívesebben megeszed – bökött az illatozó étel felé

- Jól gondoltad, köszi. Elolvastad a levelet? – kérdeztem rá

- Inkább egyél, majd beszélünk erről később – próbált az ágy felé terelni, de megfogtam a kezét

- Én most szeretnék. Komolyan gondoltam mindent, amit írtam. Menj el nyugodtan. Vagy ha nem ez a gond, akkor beszéljük meg. Vagyunk ennyire jóban szerintem

Látszott, hogy vacillál, de végül nem mondott semmit csak magához húzott és megölelt. Szorosan ölelt, nekem meg isten tudja mitől, de folyni kezdtek a könnyeim.

-Nem tudnálak itt hagyni – motyogta a hajamba

- Akkor miért kerülsz?

- Védekezésből – mondta alig hallhatóan

- Miről beszélsz?

- Hagyjuk, nem érdemel szót. Neked pihenned kell, leginkább pedig meggyógyulni – eresztett el és finoman az ágyra tolt

-Shannon – néztem fel rá könnyes szemmel, értetlenül, de ő csak megrázta a fejét, szemébe húzta a sapkáját és kirobogott a szobából

Úgy ültem ott az ágyon, ahogy leültetett még egy jó darabig, a telefonom zenélése zökkentett ki. Jared volt az

-Igen?

- Te felvetted. Szia – nyögte meglepve

- Fel. Még valami? Nem igazán akarok veled beszélni

- Bemehetek meglátogatni?

- Most mondom, hogy nem akarok veled beszélni

- Nem kell, csak szeretnélek látni

- Én viszont téged nem. Szia – nyomtam ki

Még reggel volt, de már most ki voltam merülve, visszadőltem a párnára és csak a kezeléskor keltem fel. Alvás közben megint hallottam a hangot, beszélt hozzám, magyarázkodott, biztatott a gyógyulásban. Talán kezdek megőrülni, vagy ez a gyógyszerek egyik mellékhatása, bár az fura volt, hogy Shannon sapkája az éjjeliszekrényen pihent, amikor felébredtem.

2012. december 12., szerda

51. Alagút


Kellően kiakadt a társaság, úgyhogy meghoztam a következő csapást :D
LOVE



JARED

Totális köd ereszkedett az agyamra, egyik percben még Noánál voltam, a következőben már ruhákat dobáltam egy táskába és valami belső erő kitaszigált az ajtón. Beültem a kocsimba és elindultam. Legszívesebben ordítva rohantam volna el Los Angelestől, Noától, a betegségétől, a milliónyi kötelezettségemtől, de leginkább saját magamat akartam hátrahagyni. Minden ablakot lehúztam, a fejemet pedig majd levitte a szél, talán ettől vártam megtisztulást, de nem segített. Amikor kimondta az orvos, hogy Noa leukémiás leblokkoltam és semmit nem hallottam a továbbiakból. Ez az egy kis átkozott szó ismétlődött a fülemben és azonnal elképzeltem a legrosszabb forgatókönyvet. Vele maradok, kicsit én is belehalok ebbe az egészbe, aztán mintegy végeredményként meghal ő is. Kirázott a hideg és valami oltári fájdalom járta át minden porcikámat még csak a gondolatra is, és ettől még jobban megrémültem. Szeretem őt, de nem vagyok felkészülve az elvesztésére, arra pedig pláne nem, hogy a következő x hónapot vagy évet a kórházban töltsem mellette és nézzem, ahogy napról napra jobban leépül a kemó miatt, ami nem is biztos, hogy hatásos lesz.

-Nem, nem neem – üvöltöttem a los angelesi éjszakába, mint valami eszelős

1 órányira a várostól volt egy kis házunk Shannon-nal, mindig odamentem, ha el akartam bújni. Gyerekkorunkból sok jó emléket őriztem erről a vidékről, de mindet sikerült elcsesznem mostanra. Szinte csak akkor voltam itt, ha disznóságot csináltam és el akartam rohanni a felelősség elől. Még most se hiszem el, hogy ott hagytam Noát egy szó nélkül, de képtelen vagyok visszamenni hozzá. Szeretem, de lehet, hogy nem eléggé. Vagy túlságosan is.

A házba érve ledobáltam a cuccaimat, majd a kanapéra vetődtem és csak a plafont bámultam. Sok volt minden mostanában, ezernyi elvárást támasztottak felém, amit nem tudtam kezelni. Meg kellett felelnem zenészként, színészként, művészként és nem utolsó sorban barátként, szeretőként Noának. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ennyi felé szakadok, magamra nem is maradt időm, pedig köztudott, hogy egy egoista fasz vagyok és az is maradok.

Lehet, hogy már a Scarlett-es ügy kapcsán szakítanunk kellett volna, hisz nem véletlenül csábultam el, még ha szex nem is volt. Vele annyival könnyebb lenne minden, nem várna el tőlem ennyit, laza kapcsolatunk volna. Lehet, hogy nekem nem való az ilyesfajta elköteleződés. Ez a lány elvette az eszemet és elhitette velem, hogy képes vagyok rá, de nem. Kurvára nem megy ez nekem és igazság szerint nem is akarom erőltetni. De akkor mi a francért van bennem ez a fura érzés? Mindig tudatosan éltem az életemet, terveim voltak, amiket minden áron megvalósítottam. Szerettem a rendet, nem tudtam elviselni, ha valaki belekontárkodott az életembe, de ő ezeket a szabályokat is felrúgta egy kecses mozdulattal. Hipnotizált engem, de ez nem mehet így tovább. Lehet, hogy egy ilyen drasztikusan bunkó lépés kell ahhoz, hogy megutáljon engem és nekem is könnyebb legyen őt a múltamba temetnem.


NOA

Hallucináltam. Hol azt, hogy nem a kórházban vagyok, hol pedig különböző embereket a szobába, pedig csak Shannon volt ott. Jöttek volna többen, barátok, ismerősök, kollégák, de senkit nem akartam látni. Pontosabban nem akartam, hogy ilyen állapotban lássanak. Naponta kétszer vittek kezelésre, de már az első után úgy éreztem magamat, mint akit kerékbetörtek aztán jól meg is vertek, biztos ami biztos alapon. Szédültem, hánytam, néha be is lázasodtam, hogy tuti jó legyen a buli. A fejem állandóan fájt, mert valamiért főleg azt sugarazták, bár néha lentebb is merészkedtek. Állandóan infúzióra meg tápszerekre kötöttek, már amikor sikerült. Annyira legyengültem pár nap leforgása alatt, hogy egy rendes vénát nem tudtak nekem szúrni.
Jared tabu téma volt köztünk, de nem is érdekelt, nem akartam arra fecsérelni azt a minimális energiámat, ami volt, hogy miatta bosszankodom. Shannon szó szerint éjjel- nappal velem volt, szinte már beköltözött a kórterembe. Ott volt pár ruhája, laptop, töltő, fogkefe meg egy nagy fejhallgató is. Anyáék is átrepültek a nyugati partra hozzám, ami nagyon jól esett, pláne, hogy Karácsony volt.
December 25-én reggel betrappolt az egész család hozzám, Shannon pedig illedelmesen felállt és ki akart somfordálni.

-Várj, be szeretnélek mutatni a szüleimnek – szóltam utána

- Öhmm, rendben – torpant meg és fésülgetni kezdte az ujjaival a kusza tincseit

- Anya, apa ő Shannon, Jared testvére

- Nagyon örülünk – ráztak vele kezet

- Nem különben. Most magukra hagyom Önöket, kint leszek, ha kell valami – mosolygott rám

- Köszönöm

- Kislányom, mit keres itt a testvére? Jarednek dolgoznia kell?

- Jared lelépett miután megtudta, hogy beteg vagyok. Nem szeretnék róla beszélni, undorító amit tett, de Shannon itt van velem és lesi minden kívánságomat. Rengeteg erőt ad nekem. Legyen elég ennyi, rendben?
Láttam rajtuk, hogy majd szétrobbannak a méregtől és pillanatok választják el őket a szitokáradattól, de uralkodtak magukon és inkább engem kezdtek ápolni a maguk módján. Anya a takarót, párnát rendezgette, míg apa nagy hozzáértően olvasgatta az ágy végében lévő kartonomat.

-Mid fáj kislányom?

- Hát nagyjából mindenem – nyögtem erőtlenül

Már előre kavargott a gyomrom a közelgő sugárkezelés miatt, de nem akartam őket még jobban megrémiszteni.

-Hol laktok? Ugye nem vetettetek ki egy szobát? – tereltem el a témát

- Még sehol, egyenesen idejöttünk a reptérről

- Ott van a táskámban a lakáskulcs, menjetek el hozzám, biztos fáradtak vagytok

- Nem gondolod, hogy egyedül hagyunk Karácsony estéjén! Micsoda badarság lányom – méltatlankodott apa, ami mosolyt csalt az arcomra

- Nem sokára visznek a kemoterápiára, addig nem tudtok itt mit csinálni. Max utána visszajöttök

- Nem jöhetsz haza este pár órára? Főznék vacsorát, kicsit ünnepelnénk

- Ezeken kívül semmilyen táplálék nem marad meg bennem – böktem a tápoldatos zacskókra

- Ohh értem. Akkor megvárjuk az orvost, utána elmegyünk hozzád kicsit felfrissülni, majd vissza ide, rendben?

- Oké – bólogattam, bár ebbe is beleszédültem

Láttam a szemükben az aggodalmat és a félelmet, ezért próbáltam a lehető legjobb formámat mutatni előttük. Amint kiléptek az ajtón és bejött Shannon, „leeresztettem” és kirángattam az egyik tűt a vénámból, mert istentelenül fájt

-Öhmm baba és nem vagyok orvos, de szerintem ez okkal volt ott bent – nézett a véraláfutásos karomra

- Nem érdekel, annyira feszített a tű, hogy megőrültem

- Értem. Nekem most haza kéne ugranom, mert családi vacsora lesz – mondta halkan

- Szerinted… ő is ott lesz? – pillantottam rá

- Úgy hallottam visszajött a városba, de nekem nem szólt

- Remek. Figyelj, nem szeretném, ha miattam feszültség lenne köztetek vagy a vacsora asztalnál. Köszönöm, hogy eddig mellettem voltál, de nem akarom, hogy ebből gondod származzon

- Noa nagyfiú vagyok, el tudom dönteni, hogy mi a helyes és mi nem. Ez pedig testvérek között is túl van egy határon. Nem azért vagyok itt, mert a Jared faszkalap volt veled, hanem mert nagyon megkedveltelek és nem akarom, hogy bármi is történjen veled. Ami a családi békét illeti, ne félts te engem – kacsintott rám

- Oké és köszönöm

- Nincs mit. Ez pedig a tied – biggyesztett egy mini fenyőt az éjjeliszekrényemre

- Ohh, de helyes! Köszi

- Amint végeztünk, jövök

- Shannon, erre tényleg nincs semmi szükség. Legyél a családoddal Karácsonykor

- Eleged van a képemből, mi?

- Hát igazság szerint kicsit már unlak – viccelődtem én is

- Na ezért még kapsz, amint erősebb leszel egy fűszálnál. Boldog Karácsonyt baba! – adott két puszit, majd összeszedte a cókmókját és hazaindult

Pár percen belül megjelent a szokásos nővér, aki áttolt a következő adag sugárkezelés helyszínére. A pokolba kívántam az egészet

SHANNON

Fel nem tudom fogni, hogy lehetett Jared ekkora seggfej. Na jó ez így nem igaz, mindig is a világ legönzőbb embere volt, de eddig amikor a szeretteiről volt szó félre tudta azt tenni. Én is és anya is mindig számíthattunk rá, bár az tény, hogy a barátnőinek nem volt ilyen megkülönböztetett helye a szívében. Viszont Noa esetében azt hittem ez megváltozott, annyira odavolt érte, hogy rossz volt nézni a nyáladzását. Tényleg jó nő volt, ráadásul az egyik legviccesebb, akivel eddig találkoztam. A hatalmas kék szemeivel és állandó mosollyal az arcán bármelyik pasit megkaphatta volna, de neki az én ütődött öcsém kellett, ez a marha meg eldobta szerencsétlent. Kicsit nekem is elvette az eszemet, de a tesó nője tabu ugyebár, úgyhogy még csak fantáziálni se akartam róla, bár annak nehéz gátat szabni. Annyira tud szeretni ez a lány, hogy nem csodálom Jared pálfordulását, még ha csak ideiglenes is volt. Az tuti, hogy felképelem, ha most meglátom bájologni az asztalnál.

Ahogy bekanyarodtam az utcánkba, láttam, hogy ott áll az autója ezért teljesen elborult az agyam. Belépve süti illat és karácsonyi zene fogadott, ők pedig a kanapén ülve nevetgéltek

-Sziasztok. Szia anya – pusziltam meg – Nem akarom lerombolni a családi idillt, de Jared, kijönnél egy pillanatra?

- Minden rendben van?

- Persze, 5 perc és itt vagyunk

Ahogy becsuktam magam mögött a terasz ajtót a falhoz löktem és faggatni kezdtem

-Mi az isten ütött beléd? Milyen ember az, aki elhagyja a rákos barátnőjét? Gondolom anyának nem büszkélkedtél el a tetteddel, annyira tökös azért nem vagy, mi?

- Higgadj le és eressz el – feszegette magáról a kezeimet, de sokkal erősebb voltam

- Nem, amíg meg nem magyarázod ezt az egészet

- Nincs épeszű magyarázatom. Bepánikoltam és hiába szeretem őt, ezt nem tudom végigcsinálni vele. Nem tudok valakit ennyire magam elé helyezni. Próbáltam. Hónapokig tepertem és álltattam magamat, hogy vele sikerülhet, de nem megy. Gerinctelen alak vagyok és legszívesebben szembe köpném magamat

- Meg is érdemelnéd. És most mi a terved? Anyának nem mondod el?

- Kérdezte, hogy miért nem együtt jöttünk és mi van velünk, annyit mondtam, hogy kicsit most szüneteltetjük a dolgot

- Gyáva féreg vagy – köptem a szavakat és ott hagytam

Bármennyire is mérges voltam, nem akartam elrontani anyánk kedvét meg az egész ünnepet, ezért jópofát vágtam az este folyamán. Átadtam anyának az ajándékát, majd kajával megpakolva elköszöntem tőlük. Jared láthatóan még beszélni akart volna velem, de becsuktam az orra előtt az ajtót és visszaindultam Noához. Hiába volt Karácsony, az utak tele voltak és most is nyüzsgött az egész város. Szarul voltam én is, eddig imádtam ezt az ünnepet, általában nagy családi vacsoránk volt, de most valahogy ez is elmaradt. Elvesztette az egész a varázsát. Itt ez nem volt akkora divat, az emberek elmentek enni meg bulizni valahova és kész. Elég szomorú.

A kórház recepciósa már ismerősként üdvözölt és mosolyogva intett a lift felé, hogy menjek nyugodtan. Noa épp bóbiskolt, amikor megérkeztem, láthatóan nagyon kivolt. A földön egy nagyobb tál tele volt hányva és mindkért karjából tű lógott ki. Leültem a fotelba és csak néztem őt. Annyira segíteni akartam volna neki, de tehetetlen voltam. Utáltam a tudatot, hogy a saját testvérem ennyire bántott egy fiatal lányt, aki minden szarság ellenére is meg akar gyógyulni. 

Álmában nyöszörgött és folytak a könnyei, de nem tudtam jó ötlet-e felébreszteni. A dilemmámat végül egy nővér oldott meg, aki akkora robajjal jött be, ami egy halottat is feltámasztott volna.

-Megmérem a lázát és kicserélem az infúziós palackot is – tájékoztatott engem, nem mintha én lennék az érintett az ügyben

A szülei épp nem voltak bent, gondolom lepakolnak meg ilyesmi, aztán jönnek vissza. Noa fáradtan, ködös tekintettel pislogott körbe, a tagjai olyan voltak, mint a rongybabának. A nővér ide-oda pakolgatta a karjait a lázmérő és az infúzió miatt, amit némán tűrt.

-39.5°a hője, szólok a doktor úrnak, mert ez nagyon magas – rohant ki a nővér én pedig csak néztem ki a fejemből

Egy kisebb hadsereggel a nyomában tért vissza, meghallgatták a mellkasát, befecskendeztek valami a kanüljébe, engem pedig kiküldtek.
Idegesen topogtam a rideg folyosón, persze ekkor futottak be a szülei is, akik rögtön kérdezgetni kezdtek.

-Tényleg csak annyit tudok, hogy felszökött a láza –mondtam századjára

- És arról tud valamit fiatalember, hogy mit művelt a drágalátos testvére? – kérdezte csípőre tett kézzel az anyja

- Higgye el, hogy én szégyellem magam helyette is, de ezt majd Noával beszéljék meg

- Na, jól van. Azt azért köszönjük, hogy maga vele van – veregette meg a hátamat az apukája

- Nincs mit. Nagyszerű lány – mosolyodtam el, mert beugrott pár ökörködésünk

Annak ellenére, hogy eddig szinte mindig valami veszélyes, komoly vagy necces szitu kapcsán találkoztunk, csak vidám emlékeim vannak róla. Muszáj meggyógyulnia.
Az orvos gondterhelt arccal lépett ki és a szüleihez fordult engem meg el akart paterolni a hülyéje, mondván, hogy nem vagyok családtag.

-Itt maradhat, úgyis elmondanánk neki utána – húzott magához az anyukája

- Rendben, szóval Noa a vártnál rosszabbul fogadja a kezelést, ezért kúszott fel a láza is. Annyira gyenge és erőtlen, hogy muszáj felfüggesztenünk a kemoterápiát, hogy minimálisan megerősödjön. Így viszont kockáztatjuk a kóros sejtek továbbterjedését.

-Akkor két rossz közül kell választanunk – rogyott le az anyja a székre

-Nem egészen. Kemoterápia nélkül esélye sincs meggyógyulni, ezért muszáj megerősödnie hozzá

- Ön szerint hány nap kell hozzá? – szóltam bele én is

- Kalóriadús tápszereket kap majd, de muszáj lesz belediktálni szilárd ételt is. Ha sikerül mindennek bent maradnia, akkor 4-5 nap múlva folytathatjuk. Ez elég sok idő az ő esetében, de nincs más választásunk

A doki együttérzően nézett a hármasunkra, az összeborulva síró szülőkre és rám, aki dermedve bámultam valami plakátot a falon. Most kezdtem felfogni, hogy mennyire alattomos is a betegsége és átszaladt az agyamon, hogy lehet, hogy még ő se elég erős a legyőzéséhez.

-Én…nekem most be kell mennem hozzá – makogtam és benyitottam a sivár szobába

Megint aludt, valami hűtő takarót raktak a testére, hogy lemenjen a láza és továbbra is tűk álltak ki belőle. A szüleivel egész éjszaka az ágya mellett virrasztottunk, lázálmai voltak, úgyhogy sorra nyomták belé a gyógyszereket.

NOA

Minden homályos volt, és mintha egy falon keresztül hallottam volna a hangokat. Zúgott az egész fejem, fájt minden porcikám és majd meggyulladtam. Próbáltam tisztábban látni, mozgatni a fejemet, aminek egy újabb hányás lett a vége. Az ágy mellé már oda volt készítve egy ágytál, de nem sikerült addig kibírni. Köhögve és sírva hanyatlottam vissza az ágyra, és hirtelen nagyon sokan lettek körülöttem. Az egyik nővér felnyalábolt és a fürdőbe vitt, míg egy másik lehúzta az ágyamat és tiszta hálóinget hozott nekem.

-Mikor lesz ennek vége? – kérdeztem sírva, miközben ő mosdatni kezdett

- Nyugodjon meg, akinek egy egész hadseregnyi ember vigyáz az álmára is, az pikk-pakk meggyógyul – biztatott mosolyogva, de én abban a percben legapróbb fényt se láttam az alagút végén

2012. december 10., hétfő

50. Sugár


Sziasztok!
Bocsi a kis kimaradásért, de kicsit elakadt bennem a történet, amit egy elég drasztikus csavarral oldottam meg. Ne utáljatok érte, mindig is volt bennem egy ilyen irányú szál és most örülök, hogy megszületett:) remélem tetszeni fog
LOVE


-Hmm igazi konyhatündér vagy az utóbbi időben – szimatolt Jared a levegőbe hazaérve
- Bizony, fejlődőképes vagyok
- Ez a tied – vett elő egy csokor orchideát a háta mögül és puszi kíséretében a kezembe nyomta
- Hú de szép. Miért kaptam?
- Mert szeretlek – rántotta meg a vállát és a kisült mézeskalácsokhoz somfordált – kidíszítjük őket?
- Öhmm… persze… ott a máz – mutattam zavartan egy tálra
Fura volt tőle ilyen könnyed stílusban hallani, hogy szeretlek, de jól esett. Egy ideig még eltoporogtam a nappaliban, aztán vízbe tettem a virágot és csatlakoztam a rajzoló alakulathoz.
Másnap miután Jared elment forgatni én a nyakamba vettem a várost ajándékok után kutatva. Épp egy könyvesboltban bóklásztam, amikor hívott a doki, hogy megérkeztek az eredményeim, jó lenne befáradni a kórházba.
Csapot-papot ott hagyva indultam a klinikára, út közben írtam Jared-nek is, hogy mi a helyzet, de tuti épp forgatott, mert semmi válasz nem érkezett.  Ideges voltam, ezért nem tököltem olyanokkal, mint szabályos parkolás meg üldögélés a váróteremben. Ahogy odaértem bekopogtam.
-Üdvözlöm Noa, egy 5 percet várni kéne, utána tudom fogadni
- Csak azt mondja meg, hogy van-e valami bajom
- Ez nem ilyen egyszerű. Foglaljon helyet odakint – mutatott a váróra és becsukta az ajtót az orrom előtt
Na most már határozottan beparáztam, fel-alá járkáltam, amíg végre szólított a nővér.
-Nos megérkeztek az eredmények, és attól tartok nem tudok jó hírekkel szolgálni. Noa, önnek leukémiája van
- Hogy mi van? – tágult ki a szemem
- A vérvétel egyértelműen kimutatta. Noa, tudja mi az a leukémia? – kérdezte halkan, de én csak a fejemet ráztam
- Más néven fehérvérűség, egy rosszindulatú rákos megbetegedés. A csontvelőben a fehérvérsejtképzés az érési sor valamelyik pontján megáll, és kóros, korlátlan sejtburjánzás alakul ki. A csontvelőből a kóros fehérvérsejtek pedig a véráramba kerülnek
-Beszéljen már úgy, hogy én is értsem – dobbantottam egyet könnyezve
- Ön rákos. Néhány vizsgálat után megállapítjuk, hogy milyen stádiumban van a betegség, majd megkezdjük a szükséges kezeléseket
- Kezelések? Szóval gyógyítható? – hallottam ki a szavaiból a lényeget
- Inkább azt mondanám, hogy kezelhető. Megfelelő kemoterápiával és esetleges csontvelő átültetéssel
- Csontvelő átültetés?
- Először csak mintát veszünk, utána tudok többet mondani. Noa, ez egy komoly betegség, ugye ezzel tisztában van?
- Azt hiszem. És akkor most mi lesz? Itt kell maradnom?
- Elvégezzük a szükséges vizsgálatokat, azután megkezdjük a kezelést – bólogatott a doki
- Itt kell lennem karácsonykor is?
- Attól függ mennyire agresszív a betegsége, de igen, előfordulhat
- Remek – biggyesztettem le az ajkaimat
- Rendben, akkor most előkészítem a vizsgálót, és keresek önnek időpontot csontvelő biopsziára. Addig, ha gondolja, hívjon fel valakit, nem jó ilyen helyzetben egyedül lenni.
Úgy éreztem magamat, mintha ólomból lennének a végtagjaim, csak bámultam a fehér vizsgáló asztalt és kezdett elhatalmasodni rajtam a pánik. Jared jutott először eszembe, bár ha lett volna ideje, akkor nyilván idejött volna a kórházba. Most se vette fel, úgyhogy hívtam anyáékat.
-Szia Noa! Mi újság? Mikor jössz haza? Jön Jared is veled? – kérdezgetett ahogy felvette
- Szia anya. Úgy volt, hogy karácsony másnapján megyünk, de valami történt
- Micsoda? Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan
- Nem igazán. Kórházban vagyok, mert kiderült, hogy leukémiám van… itt vagy?  - kérdeztem miután semmi reakciót nem kaptam
- Igen – szipogta
- Most kezdik meg a vizsgálatokat, az eredmények után derül ki, hogy milyen stádiumban vagyok. Ettől függ az is, hogy haza tudok-e menni, vagy be kell már feküdnöm a kórházba
- Odamenjek? Van veled valaki? Add az orvost! – hadovált össze-vissza
- Anya, nem vagyok 5 éves, hogy a szüleimnek kelljen beszélni a doktorral. Jared nem sokára ideér és nem, nem kell idejönnöd. Ha többet tudok, akkor hívlak.
- Biztos ne menjek oda?
- Biztos, de köszönöm. Akkor majd hívlak. Szia – nyomtam ki
Hívtam megint Jared-et, de most se vette fel, így egyedül voltam, amikor átöltöztettek és bevittek valami komolyabb vizsgálóba.
-Elmondom mi fog történni. Először is beadok egy fájdalomcsillapítót, de készüljön fel, hogy így is fájni fog. Ezzel a tűvel veszek mintát a csontvelejéből a csigolyájától. Feküdjön az oldalára, húzza fel a térdét és lazítson
Amikor felmutatta azt a bazi nagy tűt, azt hittem ott helyben halok meg, ráadásul az sem segített, hogy megmondta milyen fájdalmas lesz.
Picit várni kellett, amíg elzsibbadt a hátam, gerincem vonala, de a szuri után már semmi nem mentett meg ettől a barbár szúrástól. Épp elhelyezkedtem, amikor kiabálást hallottunk kintről, majd kivágódott a vizsgáló ajtaja és berobbant Jared, nyomában egy biztonsági őrrel és 3 nővérrel.
-Doktor úr ne haragudjon, de egyszerűen nem tudok megállítani – lihegte az egyik fehér köpenyes
- Mi a fene folyik itt? Mi bajod van? – nézett körbe Jared kétségbeesetten
- Mr. Leto, ki kell fáradnia innen, így is kezdhetünk újra mindent, mert már nem steril a környezet – csapta le a tűt mérgesen a doki
- Nem megyek ez centit se, amíg valaki el nem mondja, hogy miért akarja felnyársalni a barátnőmet egy baszott nagy tűvel
- Noának leukémiája van, ezért mintát veszünk a csontvelejéből. A többit majd később elmondjuk. Most pedig hagyja el a vizsgálót
- Eszem ágában sincs. Itt maradok vele – lépett mellém és az arcomat kezdte simogatni
- Nem maradhat bent
- Aztán miért nem? Felveszek egy köpenyt és kész
- Jó, látom hajthatatlan – rázta meg a fejét az orvos
Ott feküdtem az ágyon, mozdulni nem tudtam, a könnyeim pedig csendben folydogálni kezdtek. Rémült voltam és kétségbeesett, olyan volt, mintha az egészet csak kívülről néztem volna és nem is én feküdnék a klór szagú szobában.  Pár perccel később mindketten visszajöttek, az orvos megint leült a hátam mögé, kenegetni kezdte a gerincemet, Jared pedig a kezemet fogta és beszélt hozzám.
-Ne haragudj, hogy csak most jöttem, de forgattam eddig. Már csak 2 hét és vége van. – erőltetett egy mosolyt az arcára
- Akkor elkezdem Noa – közölte az orvos és abban a pillanatba valami észveszejtő fájdalom nyilallt a hátamba
Akaratlanul és felnyögtem és valószínűleg az arcom is eltorzult, mert Jared szinte hátrahőkölt tőlem. A fájdalomcsillapító szart se ért, minden egyes beszúrt millimétert éreztem és biztos voltam benne, hol elájulok a fájdalomtól. Pillanatok alatt kihűltek a végtagjaim, forgott velem a szoba és émelyegni kezdtem. Jared hangja és érintése rántott vissza
-Noa, nézz rám kérlek és beszélj hozzám
Nem tudtam egy szót se szólni csak egy nyögésre futotta, mert lassan csillagokat láttam attól az elcseszett tűtől.
-Megvan a gerincfolyadék, végeztünk is. Most áttoljuk egy kórterembe, egy jó darabig nem szabad mozognia
- Egyszemélyesbe, rendben? – lépett az orvoshoz Jared, majd kicsit lehalkította a hangját és úgy folytatták, aminek az lett a vége, hogy egy VIP kórterembe kerültem
Egész nap tologattak jobbra-balra, mindenféle vizsgálatokat végeztek rajtam, ha épp Jared nem jöhetett be velem, akkor visszarohant forgatni.
Ezernyi infót mondtak a nővérek is, orvosok is, de a legrosszabb a sajnálat volt a tekintetükben. Nem tudtam elviselni azokat a szánakozó pillantásokat. Hiába voltam olyan gyenge, mint a harmat a sokadik után rákiabáltam az egyik nővérre. Gyorsan terjedt a betegségem híre, jöttek a bíztató sms-ek, hívások, de utáltam mindet. Nem akartam, hogy erről beszéljenek a munkahelyemen, megjelenjenek a hiénák, akik a székemet akarják és ehhez hasonlók.
Két vizsgálat között a falon lévő csempéket számoltam, amikor befutott Jared egy pár ruhával, személyes cuccal és azzal a már állandósult aggódó, sajnálós tekintettel.
-Kérlek ne nézz így rám, jó? Beteg vagyok, igen, de meg fogok gyógyulni. Kész – fontam össze a karjaimat mérgesen
- Jó, bocsi. Hoztam neked pizsamát meg fogkefét. Kell még valami?
- Nem hiszem. Köszi
Ott toporgott mellettem, láthatóan nem mert leülni vagy nem tudom mi baja volt.
-Leülhetsz ám –húztam az ágyra
- Nagyon rosszul nézel ki – pillantott rám
- Nem tett jót a bőrömnek a sok sugárzós vizsgálat – ironizáltam
-Mikor lesz eredmény?
- Holnap reggel. Addig itt kell maradnom
- Nem akarod, hogy veled legyek?
- Szeretnék egyedül lenni
- Rendben, akkor holnap reggel jövök –puszilta meg a homlokomat
Egy percet nem aludtam egész éjjel, hasogatott a fejem, a nővérek óránként bejöttek valamiért, a hátam pedig továbbra is nagyon fájt. Nagy nehezen elmásztam a fürdőbe, ahol láttam a szúrás helyen egy hatalmas véraláfutást. Az arcom szürke volt, a szemeim táskásak, tényleg nem nyújtottam túl szép látványt.
9 órakor volt a vizit, egy csomó orvos tódult be a szobámba és a kórlapomat nézegetve konzultáltak egymással, hozzám egy szót se szólva. Amikor végeztek az én dokim egy széket húzott az ágyam mellé.
-Megjöttek az eredmények Noa és jó híreim vannak. Úgy tűnik, hogy nem lesz szükség csontvelő átültetésre. Kemoterápiával meg tudjuk állítani a kóros sejtek osztódását, valamint különböző gyógyszereket is szednie kell majd. Viszont jó lenne azonnal elkezdeni a kezelést. Kezdetben itt kell maradnia a kórházban, ez néhány hét, majd ha megfelelően reagál, akkor elég ha visszajár
- Komolyan? – esett le egy mázsás kő a szívemről
- Igen, de készüljön fel, hogy a kemoterápia nagyon megterhelő lesz az elején
- Tudom – bólintottam
- Rendben. Akkor előkészítjük az első kezelésre és amint lehet, visszük is. Most pihenjen és szerintem ne egye meg a reggelit. Valószínűleg ki fogja hányni – nézett a megpakolt tálcára
Megkönnyebbültem egy kicsit és alig vártam, hogy elmondhassam a jó hírt Jarednek. Azt hittem már korán reggel itt fog ácsorogni a kórterem előtt, de se híre se hamva nem volt, a telefonját pedig nem vette fel. Helyette viszont felhívott Shannon.
-Hello baba. Hogy vagy?
- Szia! Öhmm… Jared nem mondta?
- Nem mondott semmit, de gondolom összevesztetek, mert olyankor szokott egyik napról a másikra lelépni – röhögött fel
- Tessék? – tágultak ki a szemeim
- Tegnap este beállított egy táskával és közölte, hogy pár napra vidékre megy és ne keressük. Többet nem volt hajlandó elmondani, de elég rossz bőrben volt
- Ekkora szemétládát!
- Mi történt?
- Az történt, hogy a drágalátos testvéred egy gerinctelen faszkalap – csuklott el a hangom
- Miért?
- Kórházban vagyok, mert kiderült, hogy leukémiám van – mondtam ki újra, de még így is összerándult a gyomrom
- Én…uhmm – makogta Shannon
- Tudom te nagyon sajnálod és minden rendben lesz. Inkább arra válaszolj, hogy miért csinált ilyet Jared? – morogtam
- Én ezt soha nem bocsájtom meg neki – közölte
- Ez nem a te dolgod
- Melyik kórházban vagy?
- A St. Peter’s Memorial-ban
- Mindjárt ott vagyok – hadarta és már le is rakta
Jarednek ezzel az akciójával sikerült még egyet belém rúgnia, miközben már így is a padlón feküdtem. Sok olyan húzása volt, ami után úgy gondoltam nincs tovább, de mindig túlléptünk mindenen. Olyan elvakultam szerettem, hogy bebeszéltem magamnak, hogy ez kölcsönös. Hát a mellékelt ábra szerint csúnyán bebuktam a dolgot. Az a pasi nem lehet olyan szerelmes, aki elhagyja beteg barátnőjét egyik napról a másikra. Ennél gusztustalanabb dolgot nem valószínű, hogy csinálhatott volna. Ahhoz se volt erőm hogy egy rendeset hisztizzek vagy zokogjak, csak feküdtem az ágyban, mint egy darab fa és teljesen üresnek éreztem magamat.
Nem hívtam már Jared-et, csak vártam, hogy valami történjen, valaki rám nyissa a barátságtalan kórterem ajtaját és felébresszen ebből a rémálomból. Shannon ezt félig-meddig meg is tette. A hívásunk után azonnal kocsiba ült és bejött hozzám, megölelt, megpuszilt és valami csoda folytán meg is nyugtatott.
-Én szégyellem magam helyette is. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmire képes. Nyilván nehéz ezt kezelni, de ennél jobb módot is válaszhatott volna
- Tudod mi a vicces? Az, hogy nem lepődtem meg rajta. Szarul esett és vártam, hogy megjelenjen reggel, de valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy nála a lelépés is opció
- Én azt hittem jól megvagytok. Folyton áradozott rólad és fülig ért a szája
- A felszín jó volt – húztam keserű mosolyra a számat
- Ezzel az idiótával majd később foglalkozunk, most az a lényeg, hogy seggbe rúgjuk a rákodat – kacsintott rám
- Nem kell itt asszisztálnod ehhez az egészhez csak azért, mert Jared lelépett. Nyilván van jobb dolgod is, mint…
- Ne dumáljál már annyit – fojtotta belém a szót vigyorogva és kitette a laptopját az ágyamra
- Mit csinálsz?
- Hoztam pár számot, amin még dolgozni kéne, hallgasd meg te is, hogy tetszik-e
- Jared sose vont bele a munkájába – gondolkodtam hangosan visszaemlékezve néhány veszekedésünkre, amiknek pont a zene volt az oka
Jól esett Shanonn-nal lenni, elterelte a figyelmemet és olyan könnyű volt vele minden. Nem sajnált, nem finomkodott velem, mint ahogy a betegekkel szoktak, és nekem pont erre volt szükségem. Kb. 1 óra múlva jött az orvos, hogy minden készen áll és mehetünk a sugaras szobába.
-Hajrá baba, itt várlak aztán elmegyünk kajálni. Ha szabad, ha nem- súgta majd rám kacsintott és nyomott egy puszit az arcomra
Megkaptam az első adag sugarat. Nem kívánom senkinek.
A nap hátralévő részében hánytam, aludtam és sírtam, mindezt Shannon karjaiban.