12. Nőügy

Üdv az újaknak és cuppanós puszi az eddigi kommentekért és őrületekért a chatben (Pixie+Szasza= <3)

Újdonság: egy kis Jared szemszög :)

12. rész

Szinte semmit nem fogtam fel az utcákból, terekből és emberekből, akik mellett elhaladtam, megállás nélkül ezen az abszurd faszságon pörgött az agyam. Mégis miért kéne hinnem bármelyiknek is? Mindenkiben zubog az adrenalin a koncert miatt és esélyes, hogy ittak is már.

Semmi másra nem vágytam, minthogy végre hazaérjek, igyak egy kis bort és hagyjon mindenki békén. Türelmetlenül nyomkodtam a kapu kódját, de mindig elrontottam, úgyhogy inkább kulccsal mentem be. A lépcsőházi villany megint kiégett és a kintről beszűrődő fény édes kevés volt, úgyhogy neki is mentem valaminek, ami erre megmozdult.

-Noa basszus – motyogta egy álmos hang

- Kieran? – kérdeztem döbbentem

- Nem, a Télapó…

- Na húzzál innen baszki – ráztam meg a fejem mérgesen, amikor felfogtam és rácsaptam az ajtómat

Pont ő hiányzott a ma estémhez. Minden zárat bezártam és egy üveg borral plusz fülhallgatóval elvonultam. Amíg folyt a víz a kádba, kimentem a teraszra cigizni és egy kicsit lenyugodni. Hallottam hogy megállás nélkül kopog, dumál meg dörömböl de pont leszartam, volt elég agyalnivalóm ezen kívül is. A cigik után már-már megnyugodtam és higgadtan tudtam végre ezt az egész helyzetet kezelni. A kiabálással mit sem törődve vonultam el fürdeni, ahol aztán a bor még jobban ellazított és elálmosított. Mire kimásztam a kádból már csend volt odakint, talán feladta az a kis köcsög.

Reggel elég fáradtan ébredtem, ráadásul mindenféle hülyeséget álmodtam az éjszaka és hiába voltam olyan, mint akin átment egy úthenger, muszáj volt dolgozni mennem. Morcosan csoszogtam ki a konyhába, hogy kávét főzzek, de akkora erővel nyomtam be a gép alá a kancsót, hogy eltörtem.

-A jó kurva életbe – szentségeltem dühösen és a mosogatóba vágtam a maradékát

Minden tiszta szilánk volt, de tuti szétvagdostam volna most magam, ha nekiállok takarítani, úgyhogy inkább készülődni kezdtem, mielőtt még több kárt okozok.

Kieran ugyan nem szobrozott már az ajtóm előtt, de rég volt ilyen szar reggelem, a város is idegesített, a rengeteg emberről nem is beszélve, akik úgy csüngtek a villamoson, mintha az életük múlt volna rajta. Inkább gyalogoltam, mert esélyes, hogy valakinek lekiabáltam volna a fejét, ha csúnyán néz rám vagy éppen hozzámér. Egy örökkévalóságnak tűnt mire beértem a szerkesztőségbe, ahol első utam a konyhába vezetett egy hatalmas bögre kávé reményében. Igazából nem is kellett volna meglepődnöm azon, hogy elfogyott a kávé és mindenki lusta volt venni.

-Senkinek nem tűnt fel, hogy üres a kávébödön, basszátok meg? - morogtam hangosan és levágtam a pultra

-Hova mész? – állított meg Tom miközben magamra kanyarítottam a kabátomat

- Kávézni, mert ebben az istenverte szerkesztőségben még az sincs

- Mi bajod van? – kérdezte élesen

- Semmi

- Világos. Fél óra múlva legyél itt- bökött az asztalom felé

- Igenis – válaszoltam fintorogva és a legközelebbi kávézó felé vettem az irányt

A kávézót már messziről kiszúrtam az élénkpiros színe és a nagy embertömeg miatt. Átverekedtem magam a sok bámészkodón és egy gyors rendelés után leültem az ablak mellé. Rágyújtottam egy cigire és lapozgatni kezdtem néhány ott hagyott újságot. A kultúra rovatban a fő hír természetesen Jared-ék koncertje volt, amiről az író csak szuperlatívuszokban tudott írni, és olyan nagy szavakat halmozott egymásra, mint „eget rengető”, „zseniális” és „lélegzetelállító”. Volt egy tippem a nemét és korát illetően. A kávémat kavargatva olvastam tovább a cikket és olyan jókat mosolyogtam rajta, hogy egészen felvidultam.

-Szia – fordította maga alá a szemben lévő széket Tomo

- Öhmm hello. Mit keresel te itt? – kérdeztem csodálkozva és rögtön tekintgetni kezdtem körbe

- Elugrottunk kávézni

- Akkor ezért van itt ekkora tömeg

- Jah, Jared-ék még ott vannak valahol hátul – bökött az ember kupac felé

Azonnal megszólalt egy vészcsengő a fejemben, hogy sürgősen lépjek le, de mozdulni is alig bírtam.

-Miért pont ide kellett jönnötök? – nyögtem fel és pakolni kezdtem a cuccomat

- Mondjuk mert ez van legközelebb a hotelhez, de mi bajod van?

- Semmi, csak vissza kell mennem melózni – álltam fel zavartan és ott hagytam

- Ilyen a világon nincs! – mondogattam magamban

- Noa, várj – kiáltott utánam valaki én pedig úgy torpantam meg, mint aki falnak ütközött

- Nem is akartál köszönni? – kérdezte Jared kicsit lihegve

- A tegnapi kis incidensünk után nincs sok kedvem veled bájologni

- Nem mehetnénk be valahova? – vette halkabbra a hangját, mert egyre többen lettek körülöttünk

- Minek? Én nem akarok veled beszélgetni. Elküldöm a cikket Emmának és ennyi

- Hogy lehetsz ilyen bunkó lány létedre? – csapta fel a napszemüvegét mérgesen és visszament a többiekhez, akik eddig messzebbről figyeltek minket

- Dögölj meg – kiabáltam utána és visszamentem az újsághoz

Honnan veszi a bátorságot ez az exhibicionista divatmajom, hogy ilyeneket mondjon nekem? Még jó, hogy nem hittem el egyetlen szavát sem Shannon-nak. Egyértelmű, hogy tévedett. Mondjuk lehet, hogy jobb lett volna, ha nem ismerem meg ezt a felfuvalkodott köcsög énjét, és megmarad nekem olyan különleges és elképesztően helyes pasinak, mint akinek ezelőtt gondoltam. Így lesz aztán igazán nehéz egy jó interjút összehozni a lapnak…

Jared

Mérgesen indultam vissza a hotelbe, alig vártam, hogy elhúzzunk innen. Egy ilyen senki kis lány miatt megutáltam San Francisco-t. Mégis hogy a fenébe fordulhatott ez elő? Shannon-ék látták, hogy most nem érdemes hozzám szólni, úgyhogy inkább hagyták, hogy őket lehagyva, egyedül trappoljak vissza a szállodába. Nem sokszor volt konfliktusom az emberekkel, leginkább azért, mert komolyabb kapcsolatot se alakítottam ki senkivel. Akik közel állnak hozzám, azok ismernek annyira, hogy tudják mikor kell lelépni vagy épp hogy mikor mit kell nekem mondani. És ez így volt jól.

A szobámban aztán lehiggadtam kicsit, nekiálltam gitározni és nyugiban megebédeltem.

-Szia, mi újság? – jött be Emma egy bögre teával

- Látom rajtad, hogy hallottál a dologról – közöltem és letettem magam mellé a gitárt

- Persze, hogy hallottam – fintorgott

- Akkor meg?

- Mivel anyukád nincs itt, hogy helyrerakjon, ezért most én rúglak seggbe. Minek kellett így viselkedned Noá-val? Tök aranyos és egyáltalán nem volt „terhes” a jelenléte – macskakörmözött a levegőben engem utánozva

Mindig ez volt a bajom az interjúkkal és a riporterekkel… túl erőszakos volt mindegyik.

-És persze azt se felejtsd el, hogy te hívtad meg mindenhová. A koncertre, a backstage-be és utána ide a szállodába is – rúgott belém még egyet

- Csak kedves akartam lenni – mondtam morcosan

Komolyan úgy éreztem magam, mint egy gyerek, aki rosszat csinált és éppen leszidja az anyja

- Hát nem úgy tűnik

- Hagyjál már békén. Semmi közöd nincs ahhoz, hogy kivel hogy viselkedek – pattantam fel és a kabátomat felkapva a tetőre mentem

Tudtam, hogy igaza van, de a világért nem vallottam volna be senkinek. Nem is tudom, hogy miért pörög ezen az egész Noa-s dolgon mindenki, engem is beleértve. Több száz interjút adtam már, voltak jók is és rosszak is, de ha 2 riporterre emlékszem pontosan, akkor sokat mondtam. Ő valamiért kilógott a sorból és ez imponált nekem. Annyira természetesen egyszerű és őszinte volt minden szava, hogy megkedveltem, pedig nem lett volna szabad. Egy ideje nincs már ugyan senki komoly, de nem is vágyom rá. Az eddigiek se voltak olyan hű de nagy számok, csak kellett valaki, aki ott van, ha szükségem van rá. Millió és egy alkalmam lett volna a csajozásra, sokat ki is használtam, de 40 évesen lehet, hogy már nem csak egy dugás miatt kéne ismerkednem. Mondjuk ilyen életvitel mellett lehetetlen kapcsolatban élni, majd talán a turné után. Addig pedig maradnak az alkalmi nőcskék.

Kb 1 órát ültem a tetőn és csak néztem ki a fejemből. Néha lefirkantottam egy-két szót, esetleg mondatot, amiből talán egyszer dal születik. Kellettek ezek a magányos órák, különben bekattantam volna. Lassan ballagtam vissza a szobámba, de előtte bűnbánóan Emmához kopogtam be.

-Ne haragudj, hogy olyan csúnyán beszéltem veled– ültem le mellé az asztalhoz

Épp nagy munkában volt, vékony ujjai szélsebesen jártak a billentyűzeten és még csak fel sem nézett rám. Tényleg haragszik.

-Nem tudom miért voltam olyan bunkó vele, egyszerűen fél pillanat alatt fel tud idegesíteni

- Sok mindent elnézek neked, de azt nem, ha így beszélsz velem. És most menj el, dolgom van – mondta hidegen és visszatolta orrára a szemüvegét

Szomorúan kullogtam ki a szobából, de nem akartam egyedül lenni, úgyhogy bementem a srácokhoz, hátha benne lennének valami őrültségben. Épp valami videó játékkal játszottak amihez nem sok kedvem volt, és felajánlották ugyan, hogy lógnak inkább velem, de csak lehangoltam volna őket is. Még volt 3 órám a fotózásig, úgyhogy nekiindultam a városnak, mert az nem lehet, hogy ténylegesen megutáljam egy rossz emlék miatt. Felkaptam a fényképezőgépemet és minden apró részletet lefotóztam, ami kicsit is tetszett vagy különleges volt. Elraktároztam minden színt, illatot, macskakövet és mire fáradtan megálltam egy étteremnél, újra dúlt köztünk a szerelem.

Sushi-t kívántam, úgyhogy beültem egy elég kicsi és eldugott japán helyre, ami kb. 5 asztalból állt összesen. Miután a pincér felvette a rendelésemet, jobban körülnéztem és a szemközti asztalnál megláttam egy nagyon ismerős srácot. Nem tudtam hova tenni, de biztos voltam benne, hogy nem csak egy koncerten vagy ilyesmin láttam futólag. Megérezhette, hogy nézem, mert leengedte az újságját és rám nézett.

-Szia – biccentett én pedig reflexből visszaköszöntem

- Annyira ismerős vagy

- Haiti-n találkoztunk és dumáltunk egy kicsit – mondta tök érdektelenül

Így már nekem is rémlett, jó fej srác volt és láthatóan tökéletesen hidegen hagyta, hogy ki vagyok.

-Tényleg, emlékszem rád. Nincs kedved átülni? – mutattam a mellettem lévő székre

-Végülis – rántotta meg a vállát – Mit keresel Frisco-ban?

- Tegnap volt koncertünk, de este megyünk is tovább. És te?

- Nőügy…