9. Az interjú

Sziasztoooook! Megérkezett az interjús rész (totálisan az én agyam szüleménye), remélem izgalmas lesz nektek is, én imádtam írni! Pixie, Szasza, köszönöm a kommentet <3 Lehet ám csatlakozni hozzájuk :D

xx

Baromi nagyot csalódtam Kieran-ben, még az interjú miatt se voltam olyan izgatott, mint kellett volna. Lassan sétáltam a hotel felé, majd a recepcióshoz, aki nagyon kedvesen fogadott.

- Jó napot kívánok! Miben segíthetek?

- Jó napot! Megtenné, hogy felhívja Emma Ludbrook-ot?

- Természetesen. Ki keresi?

- Noa Grant

Amíg a pasi elvonult telefonálni én átgondoltam a kérdéseket, ellenőriztem, hogy megvan-e a diktafonom, majd megigazgattam a ruhámat.

- 5 perc és jön. Addig kérem foglaljon helyet – mutatott pár fotel felé

- Köszönöm

Pár percen belül egy szőke, sápadt és láthatóan nagyon fáradt nő közeledett felém.

-Szia! Te vagy Noa, ugye?

- Igen, Noa Grant – nyújtottam kezet

- Emma Ludbrook. Gyere, mert nincs sok időnk. – hadarta és már mentünk is a lift felé

A hatodik emeltre mentünk, majd Emma a 622-es szobát nyitotta ki. Jared a kanapén ült és a telefonjával babrált. Épp, hogy felnézett, amikor beléptünk a szobába, nem tűnt túl lelkesnek, bár lehet hogy a 800-adik interjú engem se villanyozna fel

- Jared ő itt Noa Grant, készít veled egy gyors interjút – mutatatott be Emma, de meg se mozdult

Amúgy se voltam egy nyugodt ember, de most még inkább felment bennem a pumpa. Odaálltam elé és a telefonja fölé nyújtottam a kezemet, hogy bemutatkozzak. Na erre már felnézett és elmosolyodott. Lerakta a telefonját és felállt.

- Jared Leto – mutatkozott be

- Na megy ez. A másik szobában leszek, ha kell valami – köszönt el Emma

- Kezdjük is el akkor, tudom, hogy elég szoros a menetrended – ültem le vele szembe

Keresztbe tett lábbal ül előttem és valami zacskóban kutatott.

-Mit csinálsz?

- Te ettél már ilyen gyümölcsöt? – tolt az orrom alá egy papírzacskót

- Ha ez licsi, akkor igen

- És hogy kell enni?

- Le kell fejteni a tüskés héjat, alatta van egy kis fehér hús, aminek olyan íze van, mint a bodzának, meg egy nagy mag. Hol vetted?

- Reggel elmentünk Tomo-val nézelődni és az egyik mexikói zöldségesnél. Megkóstoljuk?

- Aham

Nekem is adott egyet és ő is hámozni kezdte a nála lévőt, közben pedig megállás nélkül beszélt.

- Imádom San Francisco-t. Most csak egy koncertre jöttünk, de remélem belefér majd még egy nap. Kicsit olyan, mintha nem is Amerikában lennél, hanem valahol Európában. Ha nem kötne minden Los Angeles-hez, akkor biztos itt laknék.

- Hát ez elég erős indok - nevettem a hülye eszmefuttatásán

- Bár semmi nincs kizárva. Majd 10 év múlva lehet, hogy összefutunk az utcán – rántotta meg a vállát, de közben erősen koncentrált a minden irányba folyó gyümölcsre

- Tessék, ez kész. Kóstold meg – adtam oda neki az enyémet

- Nem, az a tied. Mindjárt megvan az enyém is

Ugyanolyan makacs, mint én, úgyhogy inkább beleharaptam a sajátomba, amit vigyorogva figyelt.

- Csak kísérleti nyúl vagyok, igaz?

- Olyasmi – bólintott

- Mindenhol eszel valami különlegességet? – próbáltam elkezdeni az interjút

- Nem szükségképpen. Ennek csak megtetszett a külseje, azért vettem belőle. De ha valahol ajánlanak valami helyit, azt általában megkóstolom, szemben Tomo-val, aki csak amerikai kaját eszik. Csupa szemetet

- Te miket ettél, amikor a Lennon-os film miatt olyan sokat kellett híznod?

- Szemetet – nevetett fel – de utáltam is. Ha nem arról a filmről lett volna szó, akkor nem vállalom be. Mindenféle kalóriabombákat itattak velem. Belenéztem a tükörbe és nem tudtam ki a fasz néz vissza rám. Rémisztő volt. Amúgy is olyan erős hatása volt annak a filmnek, hogy semmi más nem létezett akkor számomra. Testileg, lelkileg és gondolatilag is azonosultam egy gyilkossal. El tudod ezt képzelni?! Elolvastam a forgatókönyvet és kirázott a hideg, lehangolt lettem. Minden csodálatom a Beatles-é és John Lennon-é. Ő egy zseni volt. – annyira máshogy beszélt most, lassan, megfontoltan, elgondolkodva

- Én is imádom. Apa kiskoromban sokat hallgatta őket, szóval azon nőttem fel – mondtam, majd lejjebb húztam a felsőmet a jobb vállamon

- Ez gyönyörű – rajzolta körbe a tetoválásomat finoman

- Miért fested a körmödet? – kérdezem hirtelen a kezét látva

- Elég erős a női oldalam

- Akkor ezért van a millió féle haj is?

- Az inkább azért, mert szeretek kísérletezni, aztán a kommenteket olvasni az új sérómról

- Szoktál rajongói oldalakat olvasni?

- Téged nem érdekelne, hogy mit írnak rólad? – dobta vissza a kérdést

- De, csak gondolom az első 1 év után elmúlna és inkább ki akarnám zárni a sok kritikát. Plusz mással telne az időm

- Hát engem érdekel még mindig, és a 8-10 órás repülőutak alatt eléggé ráérek. Amúgy is csak az Echelon-os oldalakat nézem. Ők meg fantasztikusak, imádom őket. Hiába érzem azt a koncert előtt, hogy szétesek és nincs semmi energiám, kimegyek és ott őrjöng több ezer ember, na az bebikázza az embert

- Mindig sokukat felhívod a színpadra is. Ez honnan jött?

- Amikor kissrác voltam és mondjuk Led Zeppelint hallgattam, mindig elképzeltem, hogy én is ott játszom velük. Akkor elhatároztam, hogy hogyha nekem egyszer zenekarom lesz és koncertezünk, akkor annyi embernek adom meg ennek a lehetőségét, amennyinek csak lehetséges. Mondjuk néha kicsit túlzásba esik a koncertszervezőnk és totál bezsúfolja a színpadot. Nem szeretem, ha annyian vannak mögöttem és nyúlkálnak.

- Ez azért elég jó fej dolog

- Hát nézd, sokan határokat szelnek át, hogy halljanak és lássanak minket. Ennél sokkal többet érdemelnek. Kérsz még? – nyújtott felém egy gyümölcsöt, amit el is fogadtam

- Nem volt még halálfélelmed, amikor csak úgy beleugrottál a tömegbe és össze-vissza fogdostak?

- Halálfélelmem nem, de párszor megijedtem azért. Amikor egyre távolodsz a színpadtól és a biztonságiaktól, a ruháidat meg kb. lelopják rólad, az kicsit para, ráadásul közben énekelned is kell. De a végén mindig visszakerülök, szóval nincs gáz. Bár utálja az összes biztonsági, hogy ezt csinálom

- Emma is elég meggyötörtnek látszik

- Imádom őt, olyan mint egy anya és egy őrangyal egyben. Nem lehetek neki elég hálás, amiért elvisel minket és ilyen jól kézben tartja az ügyeimet.

Miközben beszél, felemeli a telefonját, hogy lefotózzon, de nem veszek róla tudomást, úgyhogy sokszor megismétli.

-Ezt addig csinálod, amíg meg nem jegyzem, ugye?

- Mire gondolsz? – teszi le a telefonját és angyalian mosolyog, mintha semmit nem csinált volna

- Jó, hogy ilyen vicces kedvedben vagy, mert megígértem a főnökömnek, hogy olyan interjút kap, amilyet az újság még nem látott

- Mióta dolgozol ott, hogy így tepersz?

- Huhh már több, mint egy éve, de egyszer már eléggé elszúrtam a dolgot.. De veled újra a csúcsra juthatok – mondtam mosolyogva, majd leesett, hogy mit mondtam és fülig vörösödtem, ő meg röhögni kezdett

- Hát nem bánom, gyere – állt fel és kezdte lehúzni a pólóját

Két választásom volt. Vagy folytatom a vörösödést és elbújók a föld alá, vagy kihasználom az elszólásomat és belemegyek a játékba. Nyilván az utóbbi mellett döntöttem. Eldobtam a jegyzeteimet és felálltam, hogy segítsek neki a vetkőzésben. Hát mit nem mondjak, kicsit meglepődött a dolgon, de nem akadt ki, csak még hangosabban nevetett.

- Oké, szóval kihasználsz engem, ez a lényeg – huppantunk vissza mindketten a kanapéra utána

- Hát ha nagyon csúnyán akarod mondani, akkor igen – bólogattam mosolyogva

- Voltál már koncerten egyébként? Vagy csak úgy „rád osztottak”? – macskakörmözött a levegőben

- Igen, elég sokszor. New Haven-ben születtem, ott is laktam sokáig, aztán átköltöztem New Yorkba az egyetem miatt. Szóval ott voltunk párszor, plusz egyszer Bécsben is

- Hogy kerültél Európába? – kérdezte csodálkozva

- Lakik ott pár barátom, és kimentem hozzájuk látogatóba és egészen véletlenül akkor volt egy 30 STM koncert – pillogtam mosolyogva

- Hmmm… jók az ilyen véletlenek.

- Nem mentek egymás agyára a tesóddal vagy Tomo-val a turnék alkalmával?

- Engem nem lehet megunni – mászott elő álmos képpel az egyik szobából Shannon, a testvére

- Shannon, hadd mutassam be neked Noa-t, aki az egyik Frisco-i újság riportere, szereti a licsit és a csúcsra fogom juttatni- mutatott be halálosan komoly arccal a tesójának

- Örvendek – rázott velem kezet, majd elterült Jared mellett

- A kérdésedre visszatérve, legtöbbször külön szobában vagyunk, a repülőn is saját boxunk van, úgyhogy szinte csak a színpadon találkozunk. Már nem sértődünk meg, ha valamelyikünk nem akar közösködni vagy kicsit durvábban szól a másikhoz, mert mindannyian tudjuk, hogy ez nehéz.

-De ezerszer többet kapunk a srácoktól, minthogy ez zavaró legyen –szólt közbe Shannon, mire Jared is hevesen bólogatni kezdett

- Koncertek előtt mindig tudjátok, hogy hol vagytok, vagy a menedzseretek világosítanak fel?

-Hát az ország általában megvan, de a városokban kell néha segítség. Pláne, ha nem fővárosban játszunk, ami elég gyakori. Nem szeretem azokat a zenekarokat, akik azt hiszik, hogy az ország egy önkényesen választott városból áll és kész. Mi van azokkal, akik kurva messzire laknak, a legutolsó házban az országban? Nekik miért adatik meg ugyanakkora esély, mint bárki másnak?

- Kéne tematizálnotok. Minden évben más országot jártok be, és ahol csak lehet, felléptek – ajánlottam mosolyogva

- Hát most itt Amerikában lesz még 4 koncertünk, aztán vége. Több mint 2 éve megállás nélkül úton vagyunk, teljes az őrület. Kell most egy kis szünet. Nem tudom meddig lesznek kíváncsiak ránk az emberek. Elég nehezen indult be a zenekar, pontosan emlékszem azokra az időkre, amikor örömtáncot jártunk, ha volt 1 fellépésünk a hónapban. Próbálom megbecsülni azt, ami most van, mert ilyen már sose lesz. Piszkosul mázlisták vagyunk és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, ezért sokat mondom Tomo-éknak is. Amikor 10 órát repülünk, buszozunk, hajózunk vagy akármi egyik koncertről a másikra, és már mindenkinek a fasza kivan, na akkor jön a békés kicsi Jared és terjeszti az igét – hajol meg összetett kézzel

- Olyan fura vagy – szaladt ki a számon

Ott ült előttem egy tapadós fekete farmerben, szakadt pólóban, valami 3 számmal nagyobb kardigánban, borostásan és kócosan, közben meg hol a békesség hol az őrület csillogott a szemében.

- Nem fura, csak más – simogatta meg együtt érzően testvére vállát Shannon poénból

Teljesen elviccelték az egész interjút, de én nagyon élveztem és szerintem ők is. Shannon csak néha szólt bele, egyébként a laptopján ügyködött valamit.

- Szerinted mi a legjobb és a legrosszabb tulajdonságod?

- Hmm… ez nehéz. Gondolkodom, addig mond te a tieidet.

- Nem vagyok elég bátor bizonyos helyzetekben. Viszont őszinte vagyok. Néha nagyon is – feleltem elmerengve

- Engem sokan nagyképűnek és buzinak néznek, pedig egyik sem vagyok. Csak szeretek szerepelni, de szerintem enélkül nem lehet csinálni ezt a szakmát

- Ez így van, úgyhogy nem számít. Újat kérek

- Hmm erről nem engem kéne megkérdezni, hanem a körülöttem lévőket. Lehet, hogy amit te rossznak gondolsz, azt valaki szereti

Elgondolkodtam azon, amit mondott és igazat kellett adnom neki. Ha pl. elmentem volna Kieran-nel Japánba, akkor most nem ülnék itt vele és a többi…

-Mi jutott eszedbe? – kíváncsiskodott előre dőlve

- Nem rég egy barátom megkért, hogy menjek el vele Japánba, de én nem mertem a munka miatt. Soha nem tornáztam volna vissza magam az élmezőnybe, ha elmegyek a japókhoz.

-Na látod. Lehet, hogy a nyusziságod nem a legrosszabb tulajdonságod – mutatott rá

Igazából már csak mosolyogni tudtam, az egész szitun. Nem interjú volt ez, hanem egy baráti beszélgetés, pedig akkor találkoztunk először.

-Min mosolyogsz?

- Csak azon, hogy teljesen elfelejtettem, hogy én itt most dolgozom. Van valami kérdésed, kérésed az interjúval vagy a lappal kapcsolatban amúgy?

- Mi az újság neve? Mert Emma csak azt mondta, hogy valami új lapnak a főszerkesztője a nyakára járt és megunta, úgyhogy engedett neki

- Hát igen, Tom ilyen. Amúgy az újság neve Dash és havonta jelenik meg

- Dash, Dash, Dash. Megjegyzem – memorizálta hangosan- Shan, azért keress rá, hogy tényleg van-e ilyen, vagy a hölgy valami sarlatán – motyogta félhangosan a tesója fülébe, aki erre összevont szemöldökkel, szélsebesen gépelni kezdett

Pár pillanat után halálra vált arccal felnézett, majd megrázta a fejét.

- Na, hát ha nincs más kérdésed és amúgy is lebuktam, akkor szerintem én megyek is – mutattam az ajtó felé elégedetten

- Oké, köszönjük az interjút

- Honnan guberálod össze a ruháidat? - néztem végig rajta, miközben nyújtózott egyet

- Te tényleg piszkosul őszinte vagy hallod

- Mindig úgy voltam vele, hogy attól, hogy nem mondok ki valamit, még úgy gondolom – rántottam meg a vállam és elindultam kifelé

- Akkor amint kész vagyok küldöm az anyagot Emmának

- Mikor leszel meg vele?

- Nem tudom, max 1 hét.

- Miért ülsz rajta ennyit?

- Például mert van életem az újság mellett – feleltem morcosan

Utáltam, ha a munkámat kritizálta valaki, pláne úgy ha nem volt igaza.

-De harapós valaki. Gyere el a koncertre, akkor kapod meg az igazi 30 STM feeling-et- ajánlotta kifelé menet

Meglepődtem az ajánlaton, de nyilván elfogadtam.

-Oké, köszi

- 2 jegy elég lesz? – sétált vissza a telefonjához

- 1 is... – feleltem és eszembe jutott Kieran

- Jó, szólok Emmának, mindjárt átjön és kapsz egy backstage-es belépőt

- Köszi

Amíg vártunk leginkább Shannon-nal beszélgettem, aki épp rajongói Twitter üzenetekre válaszolt.

-Gyakran csinálod ezt?

- Kevesebbet, mint kéne, de próbálok azért hetente pár órát szakítani rájuk

- Nem unalmas?

- Dehogyis! Amikor olyanokat írnak, hogy 1-1 válaszom feldobta az egész hetüket, pedig csak egy „hello”-t írtam, az azért baromi jó érzés

Na az ilyen pillanatokért és mosolyokért imádom a munkámat.

az a bizonyos tetoválás :)