52. Hang

Picit megkésve ugyan, de megérkezett az új rész, karöltve a karácsonyi és új évi jókívánságaimmal:) 

Köszönöm a kommenteket és remélem mindenki boldogan, családdal, kajakómával töltötte az elmúlt napokat :)

LOVE

Shannon

Szúrt a szemem a fáradtságtól, a gyomrom is üres volt már vagy 1 napja, de nem voltam hajlandó elmenni mellőle. Lana, Jared és anya felváltva hívogatott, és hiába voltam magam alatt, a tesóm kivételével azért a többiek megérdemeltek pár szót. Főleg Lana, aki valószínűleg totál értetlenül áll az egész dolog előtt. Tök jól megvagyunk, aztán egyik napról a másikra beköltözök egy lány mellé a kórházba, akit ismer ugyan, de úgy, mint Jared barátnőjét nem pedig mint az én egyik barátomat.

Nagy nehezen sikerült elaludnia Noának, úgyhogy lábujjhegyen kiosontan a szobájából és visszahívtam a „barátnőmet”.

-Szia – suttogtam

-Szia. Mi újság?

- Nem sok. Egyre rosszabbul van, csak nem akar erősödni a szervezete – motyogtam az ablakon keresztül őt nézve

- Úgy gondoltam velünk

- Nem tudom Lana. Ha el tudod fogadni, hogy nekem most mellette kell lennem, akkor hálás lennék, de megértem, ha nem. Nagyon kedvellek, de most úgy érzem itt a helyem

- Sajnálom, ami Noával történt Shan, de ő nem a te barátnőd, felelősséged, lányod, anyád vagy ilyesmi. Ő a testvéred szerelme, neki kéne mellette lennie, nem pedig neked – emelte fel a hangját

- A balfasz testvérem magára hagyta, amikor a legnagyobb bajban volt Lana, úgyhogy igenis itt a helyem

- Olyan egy pancser tudsz lenni! Miért te tartod a hátadat megint miatta?

- Ez nem pancserség, hanem emberség és barátság. Neked se ártana elgondolkodni ezen – vágtam a fejéhez, bár igazából teljesen alaptalanul, mert nagyon is jó ember volt

- Pff… csak azért dobálózol ilyen marhaságokkal, mert te is tudod, hogy nem ez áll a háttérben. Belezúgtál – mondta szomorúan

- Nem zúgtam bele, de nem tudom nézni, hogy egyedül hadakozik egy ilyen durva betegséggel – masszíroztam meg fáradtan az arcomat

- Hiába csűröd-csavarod ezt a dolgot, te is tudod, hogy igazam van. Most leteszem, szia – köszönt el sírós hangon

Na most azt hiszem egy kicsit közelebb kerültem Jared-hez szemétség téren. A hideg csempének döntöttem a homlokomat kínomban. Tényleg kedveltem Lanát, nem érdemelte ezt tőlem, de ha egyszer inkább itt vagyok, mint vele…

Egy monoton sípoló hang zökkentett ki a gondolataimból, majd a rohanó orvos, kiabáló nővérek, újraélesztő gép, röpködő számok és Noa fel-felugró mellkasa következett. Úgy éreztem minden vér kiment a lábaimból, a falba kapaszkodva, dermedten néztem, ahogy próbálják visszahozni az életbe őt. A hangok masszává váltak, azt láttam csak, hogy az orvos a fejét rázza és a gépet kezelő nővérnek kiált valamit. Újra Noa fölé hajolt és megint kiütötte, már sokadjára. Nem tudtam tovább nézni, elfordultam az ajtótól és a hátamat a falnak vetve vártam, hogy valami történjen.

Noa

Ébrenlét és eszméletlenség határán egyensúlyoztam már egy jó ideje, bár sokszor nem én álltam nyerésre. Ahhoz sem éreztem elég erőt magamban néha, hogy kinyissam a szememet, nem hogy felkeljek.  Most is kómás voltam és fáradt, de mintha valaki beszélt volna hozzám. Belefájdult a fejem, amikor gondolkodni kezdtem, hogy ki lehet az, végigpörgettem a Jared-es történetet a fejemben és nagy nehezen megállapítottam, hogy ő nem lehet. De akkor ki a csuda beszél arról, hogy mennyire fontos vagyok neki és valószínűleg miattam szakított a barátnőjével? Mi a fene történt? Szétszedtem egy párt? Amnéziám van? Mióta nem vagyok magamnál? Most egyáltalán tudatomnál vagyok?  Kérdezni és látni akartam, de egyik se sikerült, csak némán hallgattam, ahogy egy ismerős hang azt mondja, hogy többet érez irántam, mint amennyit szabad lenne, majd újra teljes lett a sötétség.

-Noa. Noa, hall engem? – rázogatta meg valaki a vállamat, de nekem csak egy nyögésre futotta

- Szorítsa meg az ujjamat, ha érti, amit mondok – kérte a hang én pedig amennyire tudtam, megnyomtam az ujjaim közé dugott kezet

- Na, ez is valami. Nyissa ki a szemét

Lassan ugyan, de sikerült a művelet és homály tisztulni kezdett. Mellettem egy orvos állt, a szüleim az ágy végében, Shannon pedig a bal oldalamon. Mindenki borzalmasan festett, bár valószínűleg engem se tolnának most be egy magazinba.

-Mi… - kezdtem bele, de azonnal köhögni kezdtem, olyan száraz volt a szám

Amíg Shannon egy szívószálat dugott a számba, addig a doki mesélni kezdett. 3 napja megállt a szívem, újra kellett éleszteni, visszahoztak, de azóta semmilyen életjelet nem adtam, ami ép agyműködésre utalna.

-Azt hittétek zöldség lettem? – néztem a szüleimre, akiknek majd kiesett a szemük a kérdésemre

- Kislányom ne mondj ilyeneket – mondta anya reszkető hangon, csak Shanonnak jelent meg egy apró mosoly az arcán

- Na te legalább értetted – fordultam felé és kicsit felé nyújtottam a kezemet, hogy jöjjön közelebb

- Úgy látom jobb bőrben van, el kell végeznünk néhány vizsgálatot, de szerintem holnap folytathatjuk a kezelést. Annyi pozitívum volt az eszméletlenségében, hogy magában maradt a táplálék

- Maguk megtömtek? – kerekedtek ki a szemeim

- Dehogy, nem liba maga. A tápszerekre gondoltam – kocogtatta meg egy rejtett mosollyal a lógó zacskókat

- Ja. Na azért. Te csak nem hagytad volna – néztem megint Shannonra

- Dehogy baba – kacsintott rám, de volt benne valami fura

Zavarban volt és amennyire lehetett, kerülte a tekintetemet. Bár lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak.

Miután mindenki kiörömködte magát, hogy nem álltam át a sötét oldalra, áttoltak mindenféle vizsgálatra. Estére végeztünk mindennel, úgyhogy visszavittek a saját szobámba, ahol már vártak a szüleim és az undorító kórházi kaja.

-Sziasztok – köszöntem erőtlenül

- Hogy vagy kislányom? Főztem neked rendes ételt – rakott fel egy nagy szatyrot az ágyra és pakolni kezdte a műanyag dobozokat – Ugye nem muszáj azt a moslékot ennie? – kérdezte az egyik nővért, aki rosszallóan ugye, de nemet intett a fejével

- Shannon hol van? – kérdeztem, miközben ülő helyzetbe tornáztam magamat

- El kellett ugrania valahová, azt mondta siet vissza

- Nagyon rendes ez a fiú – tette hozzá anya

- Igen, az

Jared valahogy megszűnt létezni számomra, ha eszembe jutott azonnal eltereltem a gondolataimat. Ez egészen addig működött, amíg ura voltam a tudatomnak. Gyakorlatilag minden este vele álmodtam, volt hogy jót, volt hogy rosszat,de valamilyen formában mindig megjelent a kis mocsok. A telefonomat már napok óta nem láttam, a képszakadás előtt is elvoltam nélküle, de most kíváncsian nézelődtem utána.

-Mit keresel?

- Nem láttátok a telefonomat?

- Betettük a szekrényedbe, mert állandóan csipogott az az átkozott kis készülék – morgolódott apa és odahozta nekem

86 nem fogadott hívás és 31 sms. Barátok, kollégák, ismeretlen számok és Jared. Ő írta a legtöbb sms-t, de nagyjából saját magával beszélgetett

„Elmondhatatlanul szégyellem magamat, magyarázatom sincs. Beszélhetnénk valamikor?”

„Megértem, hogy nem akarsz látni, de remélem ez egyszer majd megváltozik”

„Shannon jól leosztott, de meg is érdemlem. Remélem jobban vagy”

„Oké, én vagyok a balfasz megint, nyilván nem vagy olyan állapotban, hogy telefonálgass. Ne haragudj”

„Megkapod egyáltalán az üzeneteimet? Felhívhatlak?”

„Biztos alszol, inkább nem zavarlak”

És ez így ment még 17 sms-en keresztül. Nem volt kedvem ezen gondolkodni, úgyhogy az összeset kitöröltem a francba. Sikerült ennem egy kicsit, de a végére már olyan gyenge voltam, mint a harmat, és a másnapi kemó ígérete csak még jobban aláásta a kedvemet.

-Tényleg hazamehettek anya, nem kell itt strázsálni mellettem. Semmi nem fog történni. Alszom és kész

- Biztos vagy benne?

- Igen. Köszönöm a vacsorát

- Nagyon szívesen kicsim. Holnap reggel jövünk akkor

A rám kötött gépek csipogására aludtam el, de bár ne tettem volna. Megint Jared volt az álom középpontjában. Bájolgott, bókolt és kényeztetett, mint a legjobb közös napjainkon. Nem tudtam hány óra volt vagy hogy mennyit aludtam, de egy másik hang is fülembe kúszott, amihez viszont nem tartozott ember. Ugyanaz a valaki volt, aki a múltkor beszélt hozzám azt hiszem. Mintha hozzám is ért volna, bár erre nem merek megesküdni a sok hallucinációm után. Néha hangosabban hallottam, máskor mintha csak suttogott volna, de megállás nélkül beszélt. Rólam, Jaredről, a kórházról, a betegségemről és néha magáról is. 

Időnként Jared visszamászott a képbe és megint vele voltam, a következőben pedig az idegent hallgattam.

Reggel korán ébredtem, épp hogy világosodni kezdett odakint. Lassan nyitogattam a szemeimet, de senki nem volt a szobában. Az ajtóm nyitva volt, láttam néhány nővért elhaladni, de más mozgás nem volt. A sarokban ott állt egy hátizsák, a széken pedig egy laptop és egy pulcsi.

-Szép jó reggelt – köszönt halkan Shannon kávéval a kezében

- Szia

- Hogy vagy?

- Egész jól. Éhes vagyok – állapítottam meg egy jó ideje először

- Anyukád itt hagyott egy csomó kaját, de hozhatok is neked valamit. Mit kérsz? Van itt sült hús, sütemény, valami paradicsomos tészta… ezt meg nem tudom azonosítani – szagolt bele egy kék műanyag dobozba

- Uhh.. – nyögtem, mert bukfencezett a gyomrom egyet

- Nem is hiszem, hogy ilyeneket ehetsz. Leszaladok valami egyszerű reggeliért. Mindjárt jövök – kapta fel a pulóverét és már ott se volt

Megint olyan érzésem volt, mintha a lehető legkevesebbet akarna velem lenni, már amikor ébren vagyok. Nem tudom mi történhetett, hiszen még csak eszméletemnél se voltam, tuti nem mondtam vagy tettem valamit, ami miatt ilyen lenne. Jared lehet az oka? Hiszen csak barátok vagyunk…

Hamar visszaért, de már nem volt egyedül, valahol felszedte a szüleimet is, úgyhogy esélyem se volt beszélni vele erről az egészről.

Megfigyeltem, hogy csak akkor volt fura, ha kettesben maradtunk, bár mindig próbálta úgy alakítani, hogy ilyen ne forduljon elő. Állítólag mindig ott volt, amikor aludtam, de ébredés után rögtön mennie kellett.  Mivel az istenért nem tudtam elkapni beszélgetni, írtam neki egy levelet, amit az éjjeliszekrényemen hagytam, neki címezve. Ha felbukkan este, majd elolvassa.  Annyi állt benne, hogy nagyon hálás vagyok, amiért velem van, de nem szeretném, ha erre rámenne a munkája, magánélete vagy bármi ilyesmi. Nem kell a testvére hibáját jóvá tennie, biztos van jobb dolga, mint mellettem dekkolni. Azt is leírtam neki, hogy totál megérteném, ha nem tudta bejönni olyan gyakorisággal, mint eddig és semmilyen feszültség nem lenne emiatt köztünk.

Teljesen kivoltam a kemó miatt, úgyhogy nem tudtam megvárni, míg megjön, elnyomott az álom.

Shannon

Kóboroltam az üres házamban, semmi nem tudott lekötni. Legszívesebben mellette lettem volna, de muszáj egy kis szünetet tartanom, mert az agyam nem tud elszakadni tőle. Próbáltam vele is lenni, meg nem is, biztos azt gondolja bolond vagyok. Ahogy felébredt én leléptem, ahogy visszahozták a terápiáról én megpattantam, kb. csak a szüleivel meg a nővérekkel találkoztam. Este csak későn mentem be hozzá, hogy biztos aludjon már. Lassan 9 óra, úgyhogy gyorsan bekapok valamit és szerintem megyek is.

Délelőtt találkoztam Lanával, teljesen ki volt sírva a szeme, de azt mondta nem akar maga mellett tartani, ha nekem máshová húz a szívem, még ha nem is ismerem be…

Kávéval feltankolva érkeztem meg a jól ismert fertőtlenítő szagú folyosóra, majd belestem az ablakon, hogy biztosan alszik-e Noa.  Épp letelepedtem az ágya melletti székre, amikor megláttam egy nekem címzett borítékot. Habozva néztem hol rá, hol pedig a levélre, de a kíváncsiságom győzedelmeskedett.

Hát nyilván feltűnt neki, hogy kerülöm a társaságát, azt hiszi azért, mert besokalltam. Kicsit melléfogott, de azt mégse mondhatom neki, hogy belezúgtam. Nem mintha ez történt volna, csak épp a kelleténél többet gondolok a testvérem exbarátnőjére.

Most mi a fenét csináljak? Ha megint vele leszek éjjel-nappal, akkor még jobban belehabarodom, de ha meg nem, akkor azt gondolja, hogy terhes nekem ez az egész. Valami középutat kéne találnom, bár az lenne a legjobb, ha jól meggyógyulna és kikerülne ebből a steril pokolból.

Noa

A boríték eltűnt vele együtt. 8 óra lehetett, orvosok és nővérek mászkáltak a folyosón és már a szokásos undorító reggelim is megérkezett. Nagy nehezen kicsoszogtam a mosdóba, a tükröt gondosan elkerülve megmosakodtam és látatlanban összecopfoztam a hajamat. A szobába visszaérve Shannon vigyorgó arca fogadott és egy nagy tál rántotta az éjjeliszekrényemen.

-Jó reggelt. Gondoltam ezt szívesebben megeszed – bökött az illatozó étel felé

- Jól gondoltad, köszi. Elolvastad a levelet? – kérdeztem rá

- Inkább egyél, majd beszélünk erről később – próbált az ágy felé terelni, de megfogtam a kezét

- Én most szeretnék. Komolyan gondoltam mindent, amit írtam. Menj el nyugodtan. Vagy ha nem ez a gond, akkor beszéljük meg. Vagyunk ennyire jóban szerintem

Látszott, hogy vacillál, de végül nem mondott semmit csak magához húzott és megölelt. Szorosan ölelt, nekem meg isten tudja mitől, de folyni kezdtek a könnyeim.

-Nem tudnálak itt hagyni – motyogta a hajamba

- Akkor miért kerülsz?

- Védekezésből – mondta alig hallhatóan

- Miről beszélsz?

- Hagyjuk, nem érdemel szót. Neked pihenned kell, leginkább pedig meggyógyulni – eresztett el és finoman az ágyra tolt

-Shannon – néztem fel rá könnyes szemmel, értetlenül, de ő csak megrázta a fejét, szemébe húzta a sapkáját és kirobogott a szobából

Úgy ültem ott az ágyon, ahogy leültetett még egy jó darabig, a telefonom zenélése zökkentett ki. Jared volt az

-Igen?

- Te felvetted. Szia – nyögte meglepve

- Fel. Még valami? Nem igazán akarok veled beszélni

- Bemehetek meglátogatni?

- Most mondom, hogy nem akarok veled beszélni

- Nem kell, csak szeretnélek látni

- Én viszont téged nem. Szia – nyomtam ki

Még reggel volt, de már most ki voltam merülve, visszadőltem a párnára és csak a kezeléskor keltem fel. Alvás közben megint hallottam a hangot, beszélt hozzám, magyarázkodott, biztatott a gyógyulásban. Talán kezdek megőrülni, vagy ez a gyógyszerek egyik mellékhatása, bár az fura volt, hogy Shannon sapkája az éjjeliszekrényen pihent, amikor felébredtem.