49. Készülődés

Jó volt újra vele lenni, de valami nem volt az igazi. Közel sem volt olyan ösztönös és könnyed, mint régen, én legalábbis folyton feszengtem mellette. Bármennyire is akartam, egyszerűen képtelen voltam bízni benne, annak ellenére, hogy ő a lelkét is kitette. Jobbnál jobb programokat csinált, utazgattunk, szerelmeskedtünk, de ez se volt még elég. Ezen tényleg csak az idő tud segíteni, bármilyen sziruposan is hangzik.

-Minden rendben?- kérdezte egyik este vacsora közben

- Persze, csak fáradt vagyok

- Van egy hírem – mondta lelkesen

- Na?

- Elvállaltam egy filmszerepet. Egy AIDS-es transzvesztitát játszom

-Te-tessék? – kezdtem el köhögni

- Jó, tudom mit gondolsz, első hallásra kicsit ijesztő meg hülyeségnek tűnik, de hidd el, hogy nem véletlenül vállaltam el. Nem játszom szar filmekben

- Te tudod – rántottam meg a vállamat

- Ennyi? Semmi gratulálok vagy mesélj még a filmről?

- Ne haragudj, gratulálok – eresztettem meg egy halvány mosolyt

- Mi van veled? Ne mond nekem, hogy ez csak szimpla fáradtság

- Azt hiszem beteg leszek, nem érzem túl jól magamat

- Fáj valamid?

- Csak a szokásos migrén meg fájnak a végtagjaim – nyújtóztam egy nagyot

- Huszonévesen egyiket se mondanám normálisnak. El kéne menned egy orvoshoz. Kérjek időpontot az enyémnél?

- Nagyon sűrű a következő pár hetem, nem lesz időm semmire – ráztam meg a fejemet és letuszkoltam egy kanál levest a torkomon

Nem esett jól, ahogy mostanában semmi sem, pedig Jared nagyjából a világ összes országából felszolgált valamit az elmúlt hetekben.

-Ez így nagyon nem lesz jó Noa. Az egészségedre muszáj időt szakítani, karácsonykor meg csak nem fogsz dolgozni. Valamikor jövő héten el kéne menned – erősködött, de nem volt hozzá türelmem

- Mondom, hogy nem. Mit nem lehet ezen megérteni? – fakadtam ki és otthagytam az asztalnál

Sokkal ingerlékenyebb voltam, de mindig csak a fáradtságra fogtam. Hallottam, ahogy becsapja az ajtót, bár nem is csodálom, hogy elege lett belőlem, néha én is a falra másztam saját magamtól. Elpakoltam a vacsora maradékát, rendbe tettem a konyhát, aztán folytattam a félbe maradt munkáimat. Valamikor hajnali 4 körül feküdtem le, de nem tudtam most se aludni, forgolódtam egy ideig, majd 6 óra felé lementem a partra futni.

Jared megsértődött a bunkóságomon és nem keresett semmilyen formában, engem pedig lefoglalt minden más. Ez se normális… Jó pár nappal később véletlenül találkoztunk egy reggeli futás alkalmával.

-Szia – köszöntem lihegve

- Hello

- Ne haragudj rám

- Voltál orvosnál?

- Nem – mondtam a homokot rugdosva

- Néztél mostanában tükörbe, Noa?

- Nem vagy az apám, hogy kioktass – kaptam fel megint a vizet

- Elvileg a barátod vagyok, de mostanában úgy viselkedsz velem, mint egy idegennel. És kurvára nem érdekel mit mondasz vagy milyen a naptárad, 20-án 11-re időpontod van az orvosomhoz.

- Hogy mi van?

- Mondtam, hogy nem érdekel. Szia! – integetett és már futott is tovább

-Hogy az a… állj meg – rohantam utána

Ott kergetőztünk, mint két idióta kisgyerek, aminek az lett a vége, hogy a homokba kötöttünk ki, persze csókolózva.

-Ezt nem itt kéne befejeznünk – mormolta a számba és felhúzott a földről

Megint hozzánk mentünk és gyors menet után mindketten indultunk dolgozni, bár ő még romantikázni akart…

 December 20-án bejött az irodába, kivette a kezemből a telefont, betuszkolt a kocsiba és elvitt az orvosához. Ott hadakoztunk és szitkozódtunk a folyosón, amíg ránk nem szóltak, hogy ezt mégsem kéne.

-Nem hiszem lel, hogy elráncigáltál a munkahelyemről – morogtam a kemény műanyag széken kuporogva

Utáltam a kórházakat, émelyegtem a szagoktól, az orvosi műszerek és tűk látványáról nem is beszélve. Nem sokszor voltam beteg, de az egyik nagymamám kórházban halt meg és előtte hónapokig járkáltunk be hozzá, talán innen az utálat.

-Noa Grant – szólított egy nővér

- Bemenjek veled?

- Feltétlenül – gúnyolódtam és ott hagytam a büdös folyosón

- Üdvözlöm, Dr. Jeremy McKelley vagyok. Mik a panaszai?

- Semmi, csak a barátom azt hiszi beteg vagyok – durcáztam, mint egy két éves

- Na de mégis – mosolygott szelíden

- Ahh nem tudom. Fáradékony vagyok, nem igazán van étvágyam, sokat fáj a fejem és néha nem tudok aludni

- Mit és mennyit dolgozik egy nap?

- Egy magazin főszerkesztője vagyok és változó, hogy mennyit dolgozok. Általában 10-12 órát

- Mióta észleli ezeket a tüneteket?

- Huhh nem is tudom. Nagyjából 1 hónapja vettem észre, hogy kevesebbet bírok. Akkor be is lázasodtam, egy sima influenzának tűnt

- Értem. Ezeket töltse ki, addig a nővér előkészíti a szükséges eszközöket a vérvételhez. Ezután meghallgatom a tüdejét és végzek néhány fizikális vizsgálatot is

- Rendben – bólintottam megilletődve és töltögetni kezdtem a lapot

Négy üvegcsényi vért vettek le tőlem, aztán jött a hallgatózás, majd mindenhol megnyomkodott a doki.

- Rendben, Susan, írja kérem – fordult a nővérhez és hadoválni kezdett neki szaknyelven

- Mik ezek a foltok a vállán? – állt meg a diktálásban és félrehúzta a felsőmet

- Folyton nekimegyek dolgoknak és ilyen a helye – nézegettem a kékségeket, amik eddig fel se tűntek

- Értem

Amíg én felöltözködtem ők magukban beszélgettek, majd mosolyogva fordult hozzám az orvos.

- Rendben, mára ennyi, és ha megvannak az eredmények egyeztetünk egy új időpontot. Addig is vigyázzon magára és egyen rendszeresen

- Oké, köszi doki – ugrottam le a vizsgáló asztalról

Jared kint beszélgetett egy idős nénivel, bár gyanítom, hogy inkább fordítva történt a dolog, mert szegényem csak hallgatott és kényszeredetten mosolygott.

- Na mi a helyzet? Készen vagy? – pattant fel ahogy meglátott

- Igen, vett tőlem vért, majd hív, ha meglesznek az eredmények

- De semmi tippje nem volt?

- Nem hiszem, mert egy rakat kérdést felvett

- Jól van – nyomott egy puszit az arcomra

Nem volt hajlandó visszavinni a szerkesztőségbe, úgyhogy elmentünk ebédelni aztán ajándékokat nézni. Úgy egyeztünk meg, hogy karácsony első napját náluk töltjük, utána repülünk át anyáékhoz. Nem igazán csíptük egymást a kedves mamával, de nem nagyon érdekelt, csak nem lesz olyan borzalmas.

-És te mit szeretnél karácsonyra? – ölelt át és szorosabban húzott magához

- Nem is tudom… Talán egy kis nyugalmat

- Mármint tőlem? – kérdezte lefagyva

- Dehogy, ettől a várostól meg az egész hajcihőtől

- A film miatt most elég sűrű a programom, de kiharcolhatok pár napot, ha szeretnéd- nyúlt rögtön a telefonja után

- Ne-ne-nem kell. Annyira nem fontos, hogy felborítsd a beosztásodat

- Noa, hagyd hogy segítsek. Kérlek – állított meg

- Ne értsd félre, de nincs szükségem rá

- Dehogynem van. Érzem, látom hogy valami nincs rendben de nem tudok rájönni

- Én se – motyogtam

Hirtelen kivert a víz, lehet hogy volt egy kis lázam is.

-Gond lenne, ha máskor folytatnánk a vásárlást? Nem vagyok túl jól

- Oké, nem gond. Hazaviszlek. Megálljuk valamilyen gyógyszerért?

- Nem kell, van otthon lázcsillapító

Aggódva pillantott felém az úton, de én csak a hidegrázásra tudtam figyelni. Muszáj volt belátnom, hogy igaza van, elég rossz bőrben vagyok mostanában, de mindig a sok munkára fogtam. Hajlamos voltam túlhajtani magamat, pláne ha élveztem, amit csináltam. Kivételesen nem aludt nálam, mert másnap korán ment forgatni, hogy aztán halálra rémisszen délben, amikor beállított kisminkelve, méteres műszempillákkal.

-Jöttem, ahogy leállt a kamera, ezeket a szarokat se szedtem le. Még jó, hogy nem állított meg a rendőr – darálta a műszempillákkal bajlódva

- Na várj, segítek

Elég röhejes volt a szitu, ahogy köntösben és mamuszban próbálom levarázsolni a pasimról a pillákat.

-Hogy érzed magadat?

- Jobban, sikerült aludnom is a gyógyszertől – mosolyogtam rá

- Ennek örülök, de azért nem kell még virgonckodni

- Hmm.. nem? Pedig pont azt terveztem – húztam az agyát

- Jó, hát mondjuk, ha nem erőlteted meg magadat, akkor lehet, hogy még jót is tesz  - magyarázta komoly fejjel és a nyakamat kezdte puszilgatni

- Nem kell visszamenned? – kérdeztem elgyengülve

- Majd csak délután – tolt a szobám felé

Amúgy is elég gyenge voltam, nemhogy ha ő simogatott, úgyhogy most rá maradt a dolog nagy része, bár láthatóan cseppet sem bánta. Néha bevillant, hogy életem végéig vele szeretnék lenni, másik pillanatban pedig megrémülök az egésztől. Bonyolult egy spiné vagyok az biztos.

Délután megint a várost jártuk ajándékok után kutatva, bár nekem folyton a lap körül keringtek a gondolataim.  

-Oké, megígérem, hogy 3-kor beviszlek a szerkesztőségbe, de könyörgöm legalább addig élvezd, hogy nincs dolgod – torpant meg

- Jó, igazad van. Menjünk be ide – böktem egy bolt felé

Sose voltam az a vásárolgatós típus, a karácsonyi idegbajt különösen nem szeretem, de most el akartam merülni benne. Azért persze sikerült pár dolgot találnunk, úgyhogy cuccokkal megpakolva távoztunk.

Jared megetetett, aztán kirakott a lapnál ő pedig ment megint átváltozni. Annyira élvezte, hogy össze-vissza sminkelik meg női ruhákat hordhat, hogy már várom mikor kezdi el kedvtelésből hordani a hálóingemet. Amilyen gizda még jó is lenne rá.

Meglepően láttam, hogy nélkülem se állt meg a lap, mindenki haladt a dolgával és tök normálisnak tartották, hogy nem dekkoltam ott éjjel-nappal, mint eddig.  Nem is nagyon feszültem rá a dologra, átfutottam pár cikket és már ott se voltam.

Szerettem a karácsonyt, és minden nyavalyám ellenére most is kezdett elkapni a hangulata, úgyhogy otthon nekiláttam mézeskalácsot sütni és kidekorálni a nappalit. Nem lenne célszerű üres kézzel beállítani a mamához, úgyhogy muszáj lesz kitalálnom valamit, amit nem vág mondjuk a fejemhez, ne adj isten plusz pontot szerzek vele. Nehéz menet lesz, de ha komolyan Jared-del akarom leélni az életemet, akkor muszáj jóban lennünk.