NOA
Majd szétrobbantam a rengeteg érzelemtől, ami elborított
a csók pillanatában. Muszáj volt uralkodni magamon, nem akartam, nem tudtam
lefeküdni még vele. A keze lassan
siklott lefelé a derekamon viszont a nadrágomnál visszafordult és a hátamat
kezdte kényeztetni. Ő se akart még többet.
-Azt hiszem inkább haza kéne mennem – mondta szaporán
lélegezve és kicsit arrébb ült
- Nem kell elmenned, csak maradjunk tisztes
távolságban egymástól
- Jó… Kaphatok még egy kis teát? Addig is elfoglalom
a számat – nyújtotta felém a pingvines bögréjét
- Persze
Amíg a konyhában ügyködtem azon gondolkodtam, hogy
vajon Scarlett-et is ugyanúgy csókolta és érintette-e mint engem. Lehet, hogy
elcseszem az estét, de muszáj erről beszélnem vele mert érzem, hogy a levegőben
van ez a téma.
-Figyelj én nem vagyok az a beszéljünk meg mindent
ember, de szerintem nekünk lenne miről – mondtam egy szuszra amikor
visszatelepedtem mellé
- Igazad van
- Annyit kérek, hogy légy őszinte bármi is a kérdés.
Rendben?
- Igen – bólintott komolyan
- Lefeküdtél Scarlett-tel?
- Majdnem. De nem sikerült, mert megjött az eszem
- Nem volt szex? – kérdeztem csodálkozva, mire csak
a fejét rázta
- Elgyengültem, amikor találkoztunk ezért is
egyeztem bele a közös vacsorába. Nekiállt nosztalgiázni, flörtölni én pedig
belementem a játékba. Ezerszer megbántam, de változtatni nem tudok rajta.
Annyit tehetek, hogy ha ne adj isten ilyen helyzetbe kerülök megint, akkor a
józan eszemre hallgatok. Neked is ennyit tudok ígérni Noa
- Mit éreztél, amikor megcsókoltad? – faggattam tovább
- Számít ez?
- Nekem igen.
Szóval?
- Ismerős és ismeretlen volt egyszerre. Nem tudom,
más volt, mint veled
Kíváncsian nézegettem az arcát miközben beszélt,
valamiféle eltitkolt részlet után kutatva, de semmi. Teljesen őszinte volt és
láthatóan felőrölte ez az egész, fizikailag fájt újra beszélnie róla úgyhogy rá
is hagytam.
-Ha már itt tartunk – vettem egy mély levegőt-
Egyszer nekem se sikerült ellenállnom egy srácnak. Buliztunk, ittunk és
elcsattant pár csók a csapos sráccal – vallottam be
Nem tudom miért hozakodtam elő ezzel, de úgy éreztem
így fair, ráadásul ha hivatalosan újrakezdjük a kapcsolatunkat, akkor jobb
tiszta lappal indulni.
-Tessék? Mikor? – húzódott messzebb tőlem
- Amikor te a díjátadón voltál. Elmentünk bulizni és
kicsit többet sikerült inni a kelleténél. Nara belőve vette fel a telefont,
veled összevesztem ezért ki kellett engednem a gőzt. Sajnálom
- Nem hiszlek fel – állt fel mérgesen
- Tessék?
- Itt szívatsz már mióta, borzalmas lelkiismeret furdalást
keltesz bennem, de te se vagy ártatlan, sőt. Képmutató vagy Noa – köpte a
szavakat felém
- Szerinted egyenértékű az én részegen smárolásom
egy idegennel és a te vacsorázgatásod plusz majdnem szexed a volt barátnőddel? –
pattantam fel idegesen
- Mindkettő megcsalás az isten szerelmére!
- Jó, nincs kedvem veszekedni veled. Azért mondtam
el, hogy tiszta lappal indulhassunk mindketten
- Csak én már nem biztos, hogy akarom – mondta, majd
a pulóverét magára rángatva ott hagyott a nappaliban
Kicsit meghasonlott állapotba kerültem. Én akartam kibékülni
vele, erre ő szakít kb.? Ez teljesen hülye, a két dolog tök más, ő sokkal
nagyobb hülyeséget csinált. Ezek után
lesheti, hogy én keressem meg…
JARED
1 emeltbe telt, hogy rájöjjek mekkora fasz voltam
Noával, de túl büszke vagyok ahhoz, hogy visszamenjek és bocsánatot kérjek
tőle. Ott álltam a hideg lépcsőházban, de nem tudtam megmozdulni.
-Nem lehetsz ekkora segg Jared – beszéltem magamhoz,
mint valami flúgos és nagy nehezen visszamásztam a lépcsőkön
Úgy éreztem, hogy minden lépéssel lejjebb gyűrtem a
személyiségemet, de Noáért még erre is hajlandó voltam. Most nem kopogtam, nem
tétováztam csak benyitottam hozzá. Épp a konyhában volt és a teát sörre
cserélve ücsörgött a pultnál.
-Ne haragudj, paraszt voltam, de bevillant egy kép,
hogy valaki mással csókolózol, más simít végig az arcodon, egyszerűen kicsapta
a biztosítékot – idegesítettem fel újra magam
- Szerintem én is pont ilyet éreztem nem régiben –
mondta hidegen
- Légy szíves lépjünk túl ezeken a marhaságokon és
csak élvezzük egymást, jó?
- Nekem ez nem megy ilyen könnyen
- Tudom, arra gondoltam, amit megbeszéltünk. Csak
ezeket a veszekedéseket, ajtócsapkodásokat hagyjuk, oké? – fogtam meg a kezét
- Elhiheted, hogy én se élvezem, csak… - harapdálta
az ajkait
- Igen?
- Csak… annyira kibaszottul kiszolgáltatottnak érzem
magamat
- Tessék? - kérdeztem
ledöbbenve
Ez mi a fenét jelent a nőknél?
-Úgy érzem, hogy én vagyok a világ marhája.
Összejöttem egy világsztárral, ami már alapból faszság. Aztán borzasztóan
elcsodálkozom, amikor megcsal… Ez törvényszerű volt. Max azon lehetne
gondolkodni, hogy miért csak most
Kitágult szemekkel hallgattam, ahogy ebből az apró, de
mindig határozott és cserfes lányból dől az önbizalom hiányos blődség és úgy
potyognak a könnyei, mint egy ovisnak. Tényleg így érzett egész eddig? Mert ha
igen, akkor valamit nagyon elszúrtam, én sose akartam ezt éreztetni vele,
leginkább mert nem érdekel. Leszarom, hogy kinek mi a munkája, mennyi pénz van
a számláján vagy épp milyen a telefonja, ha érdekes és lehet vele beszélgetni.
Noa ráadásul vezető beosztásban van 23 évesen, úgyhogy komolyan nem értem hogy
gondolhat ilyeneket.
-Ezt komolyan mondod?
- Szerinted normális, hogy mi összejöttünk?
- Tökéletesen hidegen hagy, hogy ki szerint mi a
normális Noa. Úgy élem az életemet, ahogy akarom és azt teszem, ami boldoggá
tesz. Neked is így kéne tenned
- Ez szép és jó, de nem normális, hogy mindketten
félreléptünk. Ez gáz
- Most ezzel mire célzol?
- Semmire, csak elmondtam, hogy mi bajom van – húzta
el a száját
- És mit szeretnél ezek után? – araszoltam egész
közel hozzá
- Titkok és simlik nélkül veled lenni. Exektől mentesen, ha lehet
- Jó, mert én is ezt akarom – öleltem át, bár kicsit
tartottam tőle, hogy nem hagyja
Éreztem, hogy elgyengült, mert olyan volt a
karjaimban, mint egy rongybaba.
-Akarod, hogy maradjak? Szex meg minden nélkül, mint
barát – szögeztem le
Egyelőre azzal is megelégszem, ha közelebb enged
magához, végtére is elsősorban a barátja akarok lenni és csak utána a szerelme.
Pár pillanatig hezitált, de aztán sűrű bólogatások közepette elsomfordált a
fürdőbe. Amíg ő zuhanyozott, én megágyaztam és kíváncsian kukkantottam be a
szekrényébe, hogy kidobálta-e a „véletlenül” ott hagyott ruháimat. A legfelső
polc leghátuljában találtam egy Jared feliratú dobozt, ami tele volt a dolgaimmal,
tőlem kapott levelekkel, apró ajándékokkal, fotókkal stb.
-Hát te meg mit csinálsz? – kapta ki mérgesen a
kezemből a dobozt
- Csak egy pólót és egy alsónadrágot kerestem. Nem
dobáltad ki őket
- Nem, mert vissza akartam küldeni neked, végtére is
a te ruháid – magyarázkodott és az ágyra dobált pár cuccot, a dobozt pedig
visszatuszkolta a szekrénybe
- Világos – bólogattam somolyogva
Én is lezuhanyoztam, aztán bemásztam mellé az ágyba,
szigorúan a másik oldalra annak ellenére, hogy úgy vonzott ez a lány, mint a
mágnes.
-Holnap én 7-kor kelek, mert megyek dolgozni. Te?
- 9-re kell a stúdióba érnem, de ha gondolod
elviszlek előtte – ajánlottam fel, egy plusz vele töltött fél óra reményében
- Oké, köszi
- Adhatok jó éjt puszit? – próbálkoztam be és nagy
meglepetésemre ő hajolt oda hozzám
Arcra puszi volt ugyan, de még ez is elindította
bennem a lavinát, ami lassan már fizikai fájdalmat okozott.
Hallottam, hogy sokat ficánkol éjszaka, forgolódott,
ki-be takarózott, úgyhogy nem csak engem került el az álom. Addig bírtam, ami
az egyik ilyen pördülése alkalmával meg nem csapott a haja illata. Leszarom, ha
hazaküld, de muszáj magamhoz húznom és a nyakába csókolnom, miközben érzem
ahogy libabőrös lesz az érintésemtől. Közelebb csúsztam hozzá és szorosan
hozzábújtam, a kezemet pedig a hasára csúsztattam. Amint hozzáértem megfeszült
a teste, de a váll- puszimtól újra elgyengült és úgy idomult hozzám, mintha
erre teremtettek volna minket. Semmi több nem történt.
NOA
Reggel Jared simogatására ébredtem, ott ült az ágy
szélén kávéval a kezében és egy olyan mosollyal az arcán, amit nem tudtam
viszonzatlanul hagyni.
-Szia – mosolyogtam rá én is és ülő helyzetbe
tornáztam magam
- Jó reggelt! Bocs, hogy felkeltettelek, de
készítettem reggelit
- Hmm… farkas éhes vagyok – simogattam meg a hasamat
Ekkor ugrott be, hogy pár órája ő is ugyanezt tette
és istenem milyen jól esett! Azért fohászkodtam legbelül, hogy szedje össze
magát és bújjunk össze vagy valami.
-A „készítettem reggelit” annyit tesz nálad, hogy
leugrottál friss péksüteményért? – kérdeztem mosolyogva az asztalt látva
- Jó, hát tudod milyen szerencsétlen vagyok a
konyhában – húzta ki a székemet
- Köszönöm – mosolyogtam rá
- Nincs mit. És nyugodtan szokj hozzá
- Szóval a hasamon keresztül akarsz megfogni?
- Hát téged ott kell – nevette el magát
- Jaj de viccesek vagyunk – öltöttem rá nyelvet
Olyan romantikus volt ez a reggel, hogy megállás
nélkül bizsergett a gyomrom, pedig semmi extra nem történt. Azt leszámítva,
hogy folyton bókolt és úgy nézett rám, mint valami istennőre.
-Na elszaladok felöltözni, köszönöm a reggelit –
nyomtam menet közben egy puszit az arcára
Volt aznap egy fontos tárgyalásom, úgyhogy muszáj
volt kicsípnem magam, bármennyire is elegem volt már belőle.
-Öhmm… szép vagy – nyögte kitágult szemekkel, amikor
meglátott
- Köszi. Mehetünk?
- Persze – nyitotta ki előttem az ajtót
Nem nagyon beszéltünk az út alatt, akkor szólalt meg
amikor már a szerkesztőség parkolójában álltunk.
-Mikor találkozunk legközelebb? Nem akarok rád
akaszkodni, csak nagyon… - magyarázta, de egy csókkal elhallgattattam
- Hoppá –
nyögte meglepődve miután elváltunk
- Ne hoppázzál, mert úgy maradsz. Este beszélünk –
pattantam ki a kocsiból ő meg szerintem még egy perc múlva is ugyanolyan bambán
bámult maga elé
Egész nap rohangáltam a városban és a
szerkesztőségben, közeledett a lapzárta ilyenkor pedig teljes a bolondokháza.
Délben mentem a munkaebédre, a faszi egy kopaszodó milliárdos volt, aki a
kultúrát akarta támogatni és nekem is sikerült kiharcolnom egy kis szeletet
ebből a tortából. Havi 10 000 dollárral fogja támogatni a lapot egyelőre 3
évig, cserébe pedig csak annyit kér, hogy minden számban legyen szó a különböző
alapítványairól, azok eseményeiről. Hülyének is megéri, nem hogy nekünk.
Iszonyatosan beindult a lap, megtérült az a sok
plusz meló, amit mostanában belefektettem. Naphosszat böngésztem a különböző
pályázatos oldalakat, találkozókra és továbbképzésekre jártam, hogy mindent
kihozzak ebből a lehetőségből. Közben Jared-del is alakultak a dolgok, mindig
máshol randizunk, volt hogy egyenesen más városban mert oda talált ki valami
programot. Betartotta az ígéretét, amikor nálam aludt reggel terített asztal
várt és leste minden kívánságomat.
-Arra gondoltam, hogy ma itthon maradhatnánk. Van
egy film, amit szeretném, ha megnéznél – ölelt át miután megjött
- Oké, úgyis hulla vagyok
Letelepedtünk a kanapéra, én szorosan hozzábújtam ő
pedig a vállamat simogatva foglalta le a kezét. Valami rém unalmas filmet
hozott, ami még akkor se kötött volna le, ha friss vagyok és kipihent, nemhogy
félhullaként? Percenként elpilledtem, egyszer olyannyira sikerült, hogy az
ágyamban ébredtem.
-Aludj csak, majd befejezzük máskor a filmet –
simogatott ki egy tincset az arcomból
- Bújj ide – fogtam meg a kezét és az ágyra húztam
Egymással szemben feküdtünk, kezünk-lábunk
összegabalyodva, ami elég izgató volt. Rajta is éreztem, hogy beindult a
fantáziája, a kezei birtoklóan simogatták a fenekemet és a hátamat, én pedig
úgy dörgölőztem hozzá, mint egy vadmacska. Finoman hátratoltam a vállát és elhelyezkedtem
rajta lovagló ülésben és úgy hajoltam le hozzá újabb csókokra. Fel akartam hergelni,
azt akartam hogy széttépjem és felrobbanjon a szoba, mint régen. Lassan körözni
kezdtem a csípőmmel és csókokkal borítottam be a csupasz mellkasát és főleg a
nyakát. Picit felemelkedtem róla, hogy lehúzhassam a nadrágját, de kihasználta
a helyzetet és oldalra döntött engem.
-Én akarlak kényeztetni – suttogta a fülembe, de
tőlem csak egy erőtlen nyögésre futotta
Amit ő a nyelvével és kezével művelni tudott, az
emberfeletti volt.
-Gyere már – nyöszörögtem és felrángattam magamhoz,
hogy végre újra eggyé válhassunk
Megint csinálta azt az imádnivaló ajak-beharapós
arcot, amitől mindig elaléltam és remélem, hogy még rengeteg sok évig látom
elalvás előtt, után, bármikor.
Hajnalig szeretkeztünk és közel jártunk a
végkimerüléshez, amikor vonakodva ugyan, de elaludtunk.
Én vagyok az egyik, aki az utolsó két részre "elmegy"-et nyomtam. Azt kérted, fejtsük ki, hogy miért. Nagyon gyorsan pörögnek az események, az a helyzet. Alighogy történt valami, szegény szereplőknek még megemészteni sincs idejük azt, rögtön rendbe is jön minden. Az előző részben Noa kb. a húsz sor alatt ki is dekorálta a házat egy olyan csajjal, akit öt sorral feljebb ismert meg. Jobban ki kéne fejtened az érzéseket, történéseket, ennek ellenére továbbra is olvasni fogom, mert érdekel, hogy mit hozol ki belőle.
VálaszTörlés- Jucus
Szia Zazi,
VálaszTörlésSzerintem ez is nagyon jó rész volt, ső még az előzőnél is jobb, életszerűbb. Tetszik, hogy Noa bevallotta, hogy ő sem szent. Meg is lepődtem, hogy J azt mondta, hogy már nem biztos benne, hogy újra akarja kezdeni vele.
Várom nagyon a további csavarokat...
Jucus, köszönöm az észrevételt. Erre annyit tudok mondani, hogy részben igazad van, gyorsan mennek az események, de olyannal nem nagyon akartam tölteni az oldalt, aminek nincs nagy jelentősége. Esetenként írtam olyan infókat, amiből kitalálható, hogy "két sor között" 1-2 hét is eltelt, aminek a legfőbb oka az volt, hogy senki nem szeret olyat olvasni (én pedig írni), amiben mindenki szenved össze-vissza. Szórakozás és kikapcsolódás miatt jönnek ide legtöbben én pedig továbbra is ezt szeretném nyújtani:)
VálaszTörlésViszont a te megjegyzésed hatására lassulnak le egy picit a dolgok most:)