61. Időzítés

Álmosan pislogtam körbe, vakított a napsütés, de így is nagy mosoly terült el az arcomon az előző este és a mellettem békésen szuszogó félisten miatt. Még csak 7 óra múlt, de alig vártam, hogy újra felöltözhessek csinosan, nyomjak egy csókot a barátom szájára, majd bemenjek dolgozni, írni, tárgyalni és intézkedni. Nem tudok munka nélkül élni, tényleg a munkaterápia a legjobb, bármi bajod is legyen. Óvatosan leemeltem a derekamról Shannon karját és kicsusszantam mellőle az ágyból. Lábujjhegyen a konyhába siettem, feltettem egy nagy adag kávét főni és elkezdtem kipakolni a reggelihez szükséges dolgokat a frigóból. Az egész nappalit bevilágította a terasz felől beáradó napsugár áradat én pedig már most majd kicsattantam a jókedvtől. Dúdolva kevergettem a palacsintatésztát, majd egy nagy tányérra halmozva őket a kinti asztalra pakoltam mindet. Visszamentem felkelteni Shannont, de már az ágy szélén ült és feldúlva nyomogatta a telefonját.

-Jó reggelt baba – villantott rám egy mosolyt és kinyújtotta a kezét, hogy az ölébe húzzon

- Helló. Mi a baj?

- Délben el kell repülnöm Chicago-ba – morogta és az ágyra dobta a telefonját

- Hogyhogy? Mennyi időre?

- Csak 2 napra. Van ott egy lakásom, ami ki van adva és az előző lakók állítólag tönkrevágták az egészet. Van egy emberem, aki ezzel foglakozik, de a házfelügyelő vagy ki a fene a tulajjal akar beszélni, állítólag bíróságra akarja citálni a lakókat, de azok leléceltek

- Uhh az ciki. De mi történt pontosan?

- Nem tudom, nem is érdekel, csak le akarom rendezni. Reggeliztél? – váltott témát

- Nem, de minden kész van, csak meg kell enni – mosolyogtam rá

Kicsit felvidulva cammogott ki a teraszra, míg én kávébögrékkel és a kancsóval egyensúlyozva a konyhában ügyetlenkedtem.

-Hmm… vigyázz, mert ehhez nagyon könnyen hozzá tudok szokni – dőlt hátra elégedetten a hasát simogatva

- Rajtam nem fog múlni – hajoltam fölé egy csókért, de ő elkapta a derekamat és megint az ölébe húzott

Azonnal éreztem, hogy mennyire kíván, ami bennem is elszabadította a szunnyadó vágyat és a nyaka köré kulcsoltam a kezemet csók közben. Türelmetlenül táncoltak egymással a nyelveink, az ő kezei pedig már rég a hátamat és a fenekemet barangolták be. Egy pillanat alatt átvetettem rajta a lábamat és lovaglóülésben ingereltem tovább őt is és magamat is. Lassan köröztem a csípőmmel, amire egyre gyorsuló légzéssel és hörgésekkel reagált. A nyakamat ízlelgetve és csókolgatva görgette le rólam a pizsamát, én pedig a fejemet hátravetve élveztem az érintését. Nem érdekelt, hogy szomszédok vannak, sem pedig, hogy fényes nappal estünk egymásnak a teraszon, csak őt akartam magamban. Leügyeskedtem róla is a nadrágot és kicsit felemelkedtem, hogy aztán végre beletemetkezhessek. Hangosan felnyögtem a jóleső érzéstől, moccanni se akartam az elején csak kiélvezni, hogy egyek vagyunk. Shan a hasamra tapasztotta a tenyerét és mozgásra késztetett, ő türelmetlenebb volt.

A vállát karmolva mozogtam egyre gyorsabban, ő pedig a hátsómat markolászva irányított még jobban.

-Noa – hörögte és magára húzott

Görnyedten buktam a mellkasára ő pedig eszméletlen sebességgel a csúcsra juttatott mindkettőnket.

Majd kiugrott a szívem, a testem minden porcikája remegett, Shannon is csak kábán feküdt alattam és a hátamat simogatta.

-Én pedig ehhez tudnék hozzászokni – támasztottam az állam a szíve fölé mosolyogva

- Nekem mondod? Amikor ebben a semmi pizsamában mászkálsz előttem nem hagysz más választást – somolygott hamiskásan

Összemosolygások közepette hordtuk be a tányérokat, majd szigorúan külön elvonultunk tusolni és készülődni. Azt terveztem, hogy bemegyek kicsit a szerkesztőségbe, aztán felhívom Tom-ot és megmondom neki, hogy visszamegyek melózni, ki lehet tenni az ostoba ribi szűrét.

-Elviszlek melóba, aztán megyek a reptérre, oké?

- Mi lenne, ha fordítva lenne és akkor nem kéne ott hagynod 2 napra a kocsit?

- Hogy neked mennyi eszed van – nevetett fel és elkapott a derekamnál fogva egy csókra

Sose vezettem még az autóját, de jól esett, hogy gondolkodás nélkül megengedte. A pasiknál ez valami becsípődés általában, nem szívesen adják oda a kocsijukat, pláne nem egy nőnek.

-Parkolni mondjuk nem tudok rendesen, úgyhogy ne szólj be – magyaráztam erősen koncentrálva a visszapillantó tükörbe, hogy tolatás közben ne törjem össze a körülöttem álló kocsikat

Ő csak halkan röhögött magában, inkább nem nézett semerre, de végül tapsviharban tört ki és úgy gratulált, mintha legalábbis háromszor lefutottam volna a maratont.

Kézen fogva sétáltunk be a terminálba, szerencsére annyira hirtelen jött az utazás, hogy a sok pióca lecsúszott rólunk. Letelepedtünk egy padra, én az ölében ültem, nyilván csak hogy kevesebb helyet foglaljunk.

-Amint visszajöttem megmutatom az albumot – közölte a semmiből

- Húú, tényleg? Gondolom nem a parkolási képességemmel érdemeltem ki – ironizáltam saját magamon

- Most erre mit mondjak? Ha még abban is jó lennél, az már zavaró volna

- Világos. Mindenesetre akkor haladjál vissza – nyomtam egy puszit a szájára

- Jól van, szóval csak a zene kell, engem nem is vársz

- Ahogy mondod – bólogattam komolyan és hozzábújtam

Fájdalmasan hamar szólították a chicago-i gép utasait, úgyhogy kelletlenül feltápászkodtunk majd egy pillangós csók után elengedtük egymást.

Bárgyún mosolyogva mentem vissza a kocsihoz és a szerkesztőség felé vettem az irányt. A srácok ugyanúgy fogadtak, mint előző nap, viszont Miss Tűsarok remegése és hebegése elmúlt, idegesítő vigyorral kérdezte, hogy mit keresek ott.

-Megígértem a skacoknak, hogy segítek nekik, ha már magától nem kapnak semmilyen útmutatást

- Nem tudom feltűnt-e, de maga nélkül is életben maradt a lap

- Az lehet, hogy megjelent, viszont az édeskevés, ha a tartalom egy kalap szar. Bár lehet, hogy rossz embernek magyarázom – tettem hozzá bűbájosan

Mindenki síri csendben hallgatta a szópárbajunkat, amiből egyértelműen én kerültem ki győztesen, mivel megint elnémult és visszacsörtetett az irodájába.

-Olyan szívesen seggbe rúgnám ezt az ostoba nőt – fortyogtam félhangosan

- Üdv a klubban… Átnéznéd nekem ezt a cikket? Valahogy nem az igazi – rázta a fejét Bobby

- Persze

- Ülj le az asztalomhoz, addig hozok egy kávét. Te is kérsz?

- Igen, köszi

Megint kellemesen eltelt a fél nap a cikkekkel, a nő viselkedése viszont zavart. Túlságosan is magabiztos volt. Amint befejeztem az utolsó cikket is, elvonultam a konyhába felhívni Tom-ot és a visszajövetelemről tárgyalni.

-Noa Grant, hát hello. Hogy vagy? – köszöntött kedvesen

- Köszönöm, egyre jobban. Nem tudom hallottál-e róla, de már visszajárok a szerkibe is

- Igen, Molly tájékoztatott

- Nem akarok bunkó lenni Tom, de mégis hogy fordulhatott elő, hogy egy ilyen dilettáns amatőrt raktál a lap élére? Olvastad az elmúlt számokat? Minősíthetetlen lett az újság!

- Az a dilettáns amatőr, ahogy te hívod a féltestvérem és hálás lennék, ha nem beszélnél így róla. Idő kell neki, amíg beletanul – oktatott ki, amitől elszállt az agyam

- Idő?! Te most szívatsz? Meg akarod várni, hogy tönkretegye a lapot, amit én baromi kemény munkával hoztam az élvonalba?

- Noa, sajnálom ha úgy érezd, hogy nem ő a megfelelő utódod, de ebbe már nincs beleszólásod

Az állam a padlón kötött ki és csak tátogtam, mint egy hal. Utód? Nincs beleszólásom? Mi a fenéről beszél?!

-Ezt meg hogy a francba érted? Azért hívtalak, hogy szóljak, visszajövök dolgozni.

- Tessék? – hökkent meg

- Úgy állapodtunk meg, hogy amint jól leszek, visszajövök dolgozni. Hát itt vagyok, és azt látom, hogy egy Barbie játszótérnek képzeli az újságomat és mindent tönkretesz

- Először is nem a Te lapod, másodszor pedig úgy tűnik elbeszéltünk egymás mellett Noa. Molly nem ideiglenesen van ott, a te munkaviszonyod pedig megszűnt

- Hogy mi van?!  - emeltem fel a hangomat

- Nézd, sajnálom, hogy beteg lettél, de találnunk kellett valakit a helyedre és nem lehet azt mondani neki most, hogy bocs, ennyi volt. Határozatlan idejű szerződést nem lehet kötni senkivel

- Próbaidőről nem hallottál még?!

- Nem tudtuk mennyi időbe telik, hogy felépülj. Értsd meg kérlek

- Kurvára nem értem meg Tom. A semmiből csináltam neked egy újságot, ami odáig jutott, hogy neve van a szakmában, és ha valakit megkeresünk az gondolkodás nélkül igent mond a szereplésre. Minden költséget a minimumon tartottam, egy zsák pénzt hozok neked minden hónapban, erre te így hátba támadsz? Hogy lehetsz ennyire gerinctelen mocsadék?! – kiabáltam magamból kikelve

- Én ezt nem vagyok hajlandó hallgatni Noa. Sajnálom ha úgy érzed elárultalak, de semmilyen papírt nem írtunk alá arról, hogy visszajössz a Dash-hez. Légy szíves viselkedj felnőtt módjára és segítsd az utódodat. A végkielégítésedet hamarosan megkapod, elég csinos kis összeg, úgyhogy nem lesz okod panaszra. Ha mégis, akkor kérlek e-mailt írj, mert nincs időm még egy ilyen szitokáradatra. Visszhall – tette le arrogánsan

Leforrázva bámultam a telefonomat és legszívesebben törtem-zúztam volna. Tisztán emlékszem, hogy azt mondta visszavárnak a lap élére, ha jobban vagyok. A srácoknak igaza volt a szőkével kapcsolatban, valakinek a valakije, így kerülhetett a székembe. De az tuti, hogy segítség helyett egy megtépést fog kapni. Feldúltan csörtettem ki a kis teakonyhából, mindenki aggódva nézte, ahogy berontok a nőhöz és úgy vágom be magam mögött az ajtót, hogy minden beleremeg.

-Szóval Tom rokona vagy. Sejtettem, hogy nem az eszed miatt kerültél ide. Valamit azért elárulok neked. Ez az újság 3 hónapon belül csődbe fog menni a te irányításod alatt. Hiába vannak itt a nyugati-part legjobb írói, ha nincs egy olyan ember velük, aki irányítja, ösztönzi és motiválja őket, akkor cseszheted az egészet. Ja és ha nem lett volna tiszta, akkor elmondom, hogy Te kis szívem nem vagy ilyen ember. Neked maradnod kellett volna a pult mögött egy talponállóban, valószínűleg többre nem is vagy képes, de ne aggódj, ilyenekre is szükség van. Csak kurvára nem egy lap főszerkesztőjeként. Na további szép napot – hagytam ott lógva a nőt, aki láthatóan még a sértéseket próbálta megérteni

- Ne haragudjatok rám, de nem fogok visszajönni. Tom közölte, hogy valamit benéztem és már rég megszűnt a munkaviszonyom. Ez a nő az új főszerkesztő – böktem undorodva felé

- Mi van?! – álltak fel többen döbbenten

- Sajnálom, én szeretnék legjobban visszajönni, de mint kiderült a főnököm féltestvére ez az észlény, ezért se fogja eltávolítani innen. Mindent megpróbáltam – ráztam meg a fejem lemondóan

- Én nem fogok ezzel dolgozni. Felmondok – csapta le a laptopját Dan

- Aranyos vagy, de erre semmi szükség. Nem akarom, hogy ezért elveszítsétek a munkátokat

- Nem csak miattad teszem, hanem magamért is. Ez nem fejlődés számomra, max visszafejlődés

- Igaza van – bólogattak többen is

- És mihez kezdtek ezután?

- Bármi jobb, mint ez. Te mit fogsz csinálni?

- Gőzöm sincs, de nekem nem is volt választásom

- Úgyis lesz valami – rántotta meg a vállát Dan és elvonult a nőhöz

Úgy éreztem magam, mint aki akaratán kívül elindított egy láncreakciót, aminek nyilván nem lesz jó vége.  Csöndben figyeltem, ahogy magyaráz valamit Dan, aztán vigyorogva beint a szőkének, majd kiszambázik az irodájából és meghajol az őt éljenző társai előtt. Többen követték a példáját, összesen négyen mondtak fel aznap, ami valahol azért simogatta a lelkemet, de bűntudatom is volt. Elvégre most miattam nincs munkájuk.

-El kéne mennünk megünnepelni ezt az egészet – javasolta Bobby örömittasan már az utcán sétálva

Nekem nem sok kedvem volt hozzá, de egy talán-nal megnyugtattam őket, majd haza indultam. Shannon írt egy sms-t, hogy megérkezett és most indul a lakásába, aminek a létezéséről mondjuk reggelig nem is tudtam.

Le voltam törve, mint a bili füle és gőzöm se volt, hogy most mihez kezdjek. Ez a meló tartott és hozott vissza az életbe az utóbbi időben. Soha semmi nem élveztem annyira, mint a Dash-nél való dolgozást, erre most ilyen undorító módon távolítanak el onnan. Utálom az ilyet és nem is tudom kezelni az ilyen fokú aljasságot. Három óra körül értem haza, de nem tudtam mit kezdeni a hirtelen rám szakadt szabadidővel. Lehet, hogy tényleg el kéne mennem bulizni este, de a hátam közepére kívánom a társaságot. Úgy döntöttem főzök valamit, azzal is telik az idő és talán a kedvemet is meghozza valami programhoz.

Javában szeleteltem a zöldséget, közben pedig újra és újra felidéztem a Tom-mal folytatott régi beszélgetésemet. Tényleg félreértettem volna? Vagy egyszerűen csak azt hallottam, amit akartam és szó se volt visszajövetelről? Kétlem, hogy ilyen fogyatékos volnék, ő viselkedett gerinctelenül. Persze ez semmit nem változtat a tényen, hogy munkanélküli vagyok egy gyógyulófélben lévő rákkal magamban. Nem túl fényes a helyzet.

Épp végeztem a körettel, amikor csöngettek, a kapuban pedig Jared állt.

-Hello. Hát te? – kérdeztem az ajtóból, mintha legalábbis idegen volna, akit nem szabad beengedni

- Szia, bocs a zavarásért, de este lesz egy elegáns rendezvény és Shannon-nál van a csokornyakkendőm – hintázott a sarkán zsebre dugott kézzel

- Őőő oké, de neki el kellett utaznia – az istenért se akartam, hogy bejöjjön

- Sejtem, hogy hol tartja – erősködött én pedig fáradt voltam a további kifogás gyártáshoz

 Kinyitottam neki a kaput, majd vele mit sem törődve visszamentem a konyhába.

-Minden oké? – támaszkodott a pulthoz

- Persze – mondtam a serpenyőnek

- Akkor megkeresem a nyakkendőt és itt se vagyok

- Ühümm

Próbáltam a lehető legkevesebbet ránézni, így is kizárva őt a tudatomból, bár elég volt az a 3 másodperc, amíg felmértem, hogy ő áll a kapuban ahhoz, hogy újra felébredjen bennem minden elnyomott érzelem iránta. Hiába nézett ki úgy megint, mint egy csöves lány, vonzott mint a mágnes.

-Mindjárt elmegy, mindjárt elmegy – mantráztam magamban mereven a kaját bámulva

- Meg is van – közölte a nyakkendőt pörgetve

- Remek – pillantottam hátra

- Most csak szimplán utálsz vagy van valami más is? – kérdezte vészesen közel

- Nem szeretnék beszélni róla – fordultam meg óvatosan

Ott állt tőlem kb. fél méterre és aggódva meresztette rám a nagy kék szemeit. Kérdőn döntötte oldalra a fejét, láthatóan valami magyarázatra várt.

-Mondd el kérlek. Hátha tudok segíteni – noszogatott

- Azt kötve hiszem

- Noa

- Oké, ma tudtam meg, hogy nem mehetek vissza a laphoz – bukott ki belőlem és levágtam a fakanalat a pultra

- Hogyhogy? Mi történt? – húzott maga alá egy széket és feszült figyelemmel nézett

Nagy vonalakban elmeséltem neki a mai dolgokat, a végére pedig úgy éreztem, mint akiből minden erő és vidámság eltűnt. Tom egy kicseszett dementor…

-De hát ezt nem csinálhatják. Be kell őket perelni Noa!

- Nincs semmi bizonyíték a kezemben a szaván kívül, azt pedig szemrebbenés nélkül letagadja – húztam el a számat

- De… de ilyen akkor sincs – nyökögte tehetetlenül, mire én csak a vállamat rángattam

- Sajnálom – fogta meg a kezemet én pedig úgy rántottam el, mintha megégette volna

- Kösz, de majd kitalálok valamit – motyogtam és a konyha másik felébe húzódtam tőle

Egy pillanatra mintha egy mosolyt láttam volna átsuhanni az arcán, biztos észrevette, hogy milyen hatással van még mindig rám. A kis szemét…

-Azt hiszem jobb, ha én most megyek.  Látom te is elfoglalt vagy – bökött a kaja felé

- Igen…

Kimenekültem a konyhából és a kulcscsomót babrálva vártam, hogy felöltözzön.

-Akkor majd találkozunk – motyogta az ajtóban ácsorogva

- Biztosan – bólintottam és tettem egy lépést felé, hátha elindul végre a kapuhoz, de ehelyett magához húzott

-Hiányzol Noa – súgta a fülembe én pedig teljesen elvesztem