41. David

Én alkuképes vagyok, íme egy kis Jared szemszög:) köszönöm a kommenteket! <3

-Biztos nem gond, hogy nem kísérlek el? – kérdeztem aznap este már vagy századjára tőle

Tudom hülye vagyok, de nem volt kedvem elmenni vele Torontóba a filmfesztiválra. Utálom a felhajtást, ráadásul az utóbbi pár napban éjjel-nappal dolgoztam, mert 2 íróm felmondott lapzárta előtt, úgyhogy a nyakamba szakadt minden.

-Nem örülök neki, de nem tudok mit csinálni – dörmögte kb. a táskájának, amibe épp ruhákat dobált

- Megígérem, hogy a következő ilyenre elmegyek

- Ne ígérgess. Úgyis közbejön valami – tette hozzá cinikusan

- Olyan vagy, mint egy sértett gyerek…

- Nem Noa, csak egyszerűen nem értem miért nem akarsz velem megjelenni nyilvánosan – vágott a táskába egy pulóvert, majd végre rám nézett

- Hogy kérdezhetsz ilyen marhaságot?!

- Marhaság? Lássuk csak, a jótékonysági vacsora, a díjátadó, Tomo testvérének a partija és most ez. Mindegyik alól kibújtál valami kifogással. Mégis mit kéne gondolnom?

- Mondjuk megérteni, hogy dolgozom, mint egy eszelős ezért az estéimet és hétvégéimet nem azzal akarom tölteni, hogy kényelmetlen cipőben és puccos ruhában bájcsevegek egy csomó újgazdag sznobbal, akik szerint fontosabb az, hogy milyen márkájú a táskám, mint a levegő – fakadtam ki és hiába láttam a ledöbbent, majd egyre dühösebb arcát, nem hagytam abba

-  Engem tökéletesen hidegen hagynak a régi orvosi műszerek, vagy mik voltak azon a hülye aukción, amire elmentünk. Nem akarok még egy estét azzal tölteni, hogy unottan piszkálgatok valami gusztustalan kaját a csicsa tányéron, ami nyilván csillagászati összegekbe került, egy olyan partin, ahol senkit nem ismerek csak téged, de te meg átvedlesz ugyanolyan sznobbá, mint mindenki más a teremben, engem meg magamra hagysz

Nem tudom mi ütött belém, egyszerűen nem tudtam befogni, pedig biztos voltam benne, hogy megbántom. Elegem volt mindenből, de leginkább magamból és ezt sajnos rajta töltöttem ki.

-Szóval te ezt gondolod rólam? Hogy ilyen felszínes sznob vagyok? Akkor mégis mi a faszért vagy velem Noa? Nem kötelező ám. Százezrek lennének a helyedben – mondta flegmán

- Kicsit elszaladt velem a ló, ne haragudj

- Nem, nem, jó hogy elmondtad. Biztos már régóta bökte a csőrödet – kezdett el körülöttem sétálgatni, amivel az őrületbe kergetett

- Hagyd ezt abba – léptem arrébb

- Tudod mit? Nem is kéne nekünk együtt lennünk, ha ezt gondolod rólam. Isten ments, hogy még egyszer „valami gusztustalan kaját kelljen enned egy csicsa tányérról” – gúnyolt ki

- Szakítani akarsz? – döbbentem le

- Láthatóan nem tetszik az, ahogyan élek, úgyhogy nem sok értelme van együtt lenni

- Azért gurultál így be, mert igazam van – kezdtem újra pörölni

- Menj innen

Megfagyott a vér az ereimben, amikor felfogtam mit mondott.

-Jared, kérlek beszéljük meg

- Szerintem eleget mondtál. Most pedig menj el, még pakolnom kell

Úgy kullogtam el, mint egy gyerek, aki rosszat csinált és ez nagyon nem tetszett. Elmondtam a véleményemet, bár azt elismerem, hogy szebben is tálalhattam volna, de annyi energiám sincs, hogy a szemöldökömet kiszedjem… Hülye voltam, tény, de ő se komplett ha emiatt szakítani akar…

Olyan voltam, mint egy holtkóros, csak kóvályogtam a lakásba és bármibe kezdtem, azt 5 perc után félbehagytam.  Próbáltam hívni, de vagy kinyomott vagy simán nem vette fel. Mérges voltam és fáradt, úgyhogy hagytam az egészet, majd holnap foglalkozok vele, úgysincs még lejátszva ez a dolog. Alig tettem le a fejemet a párnára, már szinte kelhettem is fel, én legalábbis perceknek éreztem az éjszakai alvást. Tiszta karika volt a szemem, a festett hajam rendesen le volt nőve, az arcomról meg jobb nem is beszélni. Teljesen ki voltam készülve, kávén és gyümölcslén éltem az elmúlt pár napban, de még így se volt biztos, hogy időre elkészül minden az újságba.

-Szerinted mi a különbség a 10 000 és a 15 000 karakter között? – kérdeztem dühösen Jeff-et

- Nem tudok többet írni erről Noa. Röhejes volt az egész előadás

- Akkor ezt írod meg. 1 óra múlva legyen az asztalomon a kritika – dobtam elé a szerintem félig kész változatát

Hallottam, ahogy szentségel mögöttem, de tökéletesen hidegen hagyott, a munkában nem ismertem tréfát. Tökéletesnek kell lennie az újságnak.

-Noa, beszélhetek veled egy kicsit? – lépett be félve az egyik új lány

- Csak ha halaszthatatlan

- Itt van a két cikkem, szerintem elég jók lettek. Én legalábbis élveztem megírni őket – tette le elém őket

- Köszi, mindjárt átfutom – eresztettem meg egy halvány mosolyt

- Ettél ma már valamit? Csak mert most rendelünk a lányokkal, kérsz te is valamit?

- Aranyos vagy, de enni sincs időm

- Ha gondolod segítek, én befejeztem amit kellett

- Akkor megtennéd, hogy begépeled ezt az interjút és gatyába rázod? – toltam elé a hanganyagos pendrive-ot

- Persze, szívesen

- Egy építész nő az alany és nagyon jó fej, de sok szakkifejezést használt, azoknak járj utána

- Oké, nem gond. Délutánra meglesz. Ebédet kérsz akkor?

- Öhmm… igen, amit ti. Mindegy igazából

- Rendben – pattant fel mosolyogva

- Köszi Sarah

Nem volt túl régóta nálunk, de hamar megtalálta a helyét és a stílusa is tök jó volt, hamarabb eszembe juthatott volna, hogy lepasszolok neki valami melót…

Jared nem jelentkezett, mondjuk nem is vártam azok után, ahogy kidobott, gondolom majd beszélünk, amikor hazajött. Nem hiszem, hogy megint nekem kéne meghunyászkodnom előtte és mondjuk Shannon-on keresztül valahogy elérni. Így is elég nagy az egója, nem kell még nekem is csúsznom-másznom utána. Kicsit még dolgozgattam, aztán szóltak a lányok, hogy itt a kaja, úgyhogy kimentem hozzájuk a konyhába. Hátulról láttam csak a futársrácot, épp a dobozokat pakolta ki az asztalra, az illatoktól pedig rögtön megjött az étvágyam.

-Akkor minden megvan szerintem, jó étvágyat és remélem legközelebb is tőlünk rendeltek – mondta kedvesen, de én csak a hangjára tudtam figyelni, annyira ismerős volt

- David – nyögtem kiszáradt szájjal, amikor megfordult

- Noa – jelent meg egy hatalmas mosoly az arcán, kivillantva a gyönyörű fehér fogait

Ott álltunk egymással szemben, én speciel úgy, mint egy szobor, majd ő kapcsolt és tétován megölelt.

Mielőtt leléptem az egyetemről, halálosan bele voltam esve, de neki barátnője volt, akit nem akart ott hagyni. Megbeszéltük, hogy bejövünk egymásnak, de ennyi, ráadásul túl jóban vagyunk ahhoz, hogy ezt tönkretegyük. Bármennyire is bénán hangzott, igazat kellett neki adnom, de attól még nagyon szar volt. Annyira bele voltam bolondulva, hogy volt 1 hét, amikor minden este csatak részegek voltunk a barátnőimmel, hogy kigyógyítsam magam belőle. Okos volt, nagyon jó zenéket hallgatott, udvarias, vicces és nem mellesleg szívdöglesztő. Nekem legalábbis. Amióta Jared-del összejöttem nem is jutott eszembe, de most… hatalmas érzelmi sokk őt újra látni.

JARED

Nem hiszem el, hogy ennyire kiismert. Túl sokat mutattam meg neki magamból és talált egy oldalt, amit nem szeret. Én élveztem az ilyen általa sznob-nak hívott bulikat, és mindent, amit ő tehernek érzett. Mérges és csalódott voltam, idegesen ráncigáltam a táska zipzárját, mintha legalábbis az lenne a hibás mindenért. Úgy éreztem magam mint, akit fejbe vágtak valamikor a szigeten és azóta nem is lettem volna önmagam. Olyanokra vett rá Noa, amiket senkinek nem sikerült eddig elérnie nálam, most viszont önként és dalolva adtam fel magamat érte, értünk. Én hülye még feleségül is kértem, bár már akkor véget kellett volna vetni ennek az egésznek, amikor visszautasított. Jobb is, hogy nem jön velem, így legalább tudok a filmre koncentrálni, az albumról nem is beszélve. Annyira összekuszálta a tudatomat, hogy írni se tudtam. Ez így nem megy, senki nem lehet rám akkora hatással, hogy elveszítsem az ihletemet. De tehetetlen voltam. Amikor reggel rám mosolygott csak bárgyún vigyorogtam rá, nap közben arra vártam, hogy este legyen, és újra láthassam… Az elején annyira jó volt, csak egy újabb lány volt, akivel elszórakozom időnként, semmi érzelem vagy feszültség. Jó, ez mondjuk nem igaz, mert már akkor is folyamatosan csinálta a fesztivált, de talán ezért is tetszett meg. Nem hevert a lábaim előtt. Túl gyorsan történt minden, annyira elvarázsolt…

Az egész repülőút alatt zenét hallgattam és bámultam kifele az ablakon, próbáltam elterelni róla a gondolataimat, de persze mindenről ő jutott eszembe. Dalokról, a kávé illatáról, ráadásul a hajamban is az ő hajgumija volt. Akkor telt be a pohár, amikor a táskámban megtaláltam egy kis cetlit, amit pár napja dughatott el, annyi állt rajta, hogy nagyobb szüksége van rám, mint a reggeli kávéjára. Önkéntelenül is kuncogni kezdtem ezen a tipikusan Nos-as összehasonlításon, pontosan tudtam milyen harapós reggelente, úgyhogy ez tényleg jelent valamit. Fel kéne hívnom, de akkor megint hülyét csinálnék magamból. Meg akarom várni, hogy ő keressen. Nem fogom húzni az agyát, ha felhív és bocsánatot kér, akkor rendben leszünk. Ha belegondolok, akkor én se élvezném, ha hetente többször az ő bulijaira kéne járnom. Utálom a sajtótájékoztatókat és a munkavacsorákat is, amire elhívott és csak miatt mentem el. Tényleg más körökben mozgunk, de ezt lehet kezelni, csak akarni kell. Én pedig akarom.

-Minden oké veletek? – nézett a cetlire, majd rám Shannon

- Most épp nem, de hamarosan megoldódik

- Mi történt?

- Összevesztünk mielőtt eljöttem, mert nem akart elkísérni és sznobnak nevezett

- Az is vagy – rántotta meg a vállát

- Jó, de ő ezt úgy mondta mintha bűn lenne

- Nem bűn, csak nem mindenkinek jön be. Noa se egy ilyen lány és szerintem ennek örülni kéne, nem veszekedni miatta

- Miért is?

- Nem vágyik erre az életre, ergó biztos nem érdekből van veled. Én ezt már az elejétől fogva tudom, de te amilyen fogyatékos vagy, tuti gondolkodtál ilyeneken – röhögött fel saját magán

- Jaj de rém vicces voltál – grimaszoltam

Visszadugtam a fülhallgatómat és elképzeltem, hogy milyen lenne, ha nem lennénk együtt. Valószínűleg ki se jönnék a stúdióból, mert senki nem várna otthon, senki nem ölelne meg és kérdezné meg, hogy mennyi haladtunk aznap, hogy szeretnék-e egy masszázst vagy épp elmenni sétálni. Én veszekedni akarok és ezer fokon égni valakiért, azt akarom, hogy meglóduljon a szívem, amikor meglátom, és hogy egy érintésemmel zavarba tudjam hozni. Nem érdekel. hogy nem jön el velem ide-oda, amíg azt látom rajta, hogy szeret és izgatottan vár haza minden este. Egyszer végre bele akarok pusztulni a szerelembe, el akarom veszteni a fejemet és minden porcikámmal átélni azt.

NOA

-Nem is tudtam, hogy Los Angelesben laksz. Nem San Francisco-ba mentél?

- De…csak…csak aztán idejöttem. Vagyis nem, mert Frisco-ban kezdtem, aztán áthelyeztek ide és akkor most itt vagyok – dadogtam össze-vissza

- Értem – nevetett fel

- Ne haragudj, hadoválok, mint régen. Nem jössz be az irodámba? – raktam össze egy értelmes mondatot

- Nem lehet, vissza kell mennem az étterembe

Idióta vagy! Hogy lenne ideje csevegni, amikor futár és ebédidő van?!- szidtam magamat

-Persze, érthető

- De valamikor elmehetnénk sörözni, a számom a régi, csörögj rám, ha van kedved

- Oké, majd hívlak akkor

- Jó volt újra látni – ölelt meg megint és most végre meg tudtam mozdítani a karomat én is

Úgy álltam ott, mint akibe villám csapott, csak bámultam kifelé az üveg ajtón, néztem ahogy ő lelép, a többiek pedig szemérmetlenül kukkolnak befelé az irodámba. Mérgesen húztam el a szalagfüggönyt, nem akartam, hogy lássák mennyire kikészített ez a srác. Eszembe jutottak a hajnalig tartó beszélgetéseink, az elkapott pillantások előadás közben, az apró érintések, amiktől kirázott a hideg és 1-1 mosoly, ami mindent elárult. Még most is megvolt néhány sms-e, amiket muszáj volt újraolvasnom…

-Abba kell ezt hagynom – dobtam el hirtelen a telefont – Azóta nem keresett, hogy leléptem. Írt a szülinapomra és ennyi, most pedig sörözni akar meg ölelget?! Na menjen a picsába! Nekem ott van Jared, akit szeretek a faszságai ellenére is. David biztos csak azért kellett akkoriban annyira, mert totálisan tiltott volt. Most meg belibben az igéző szemeivel és egy olyan mosollyal az arcán, amitől egy öreg apáca is begerjedne, én pedig elalélok? Na nem, ennél nagyobb a büszkeségem. Viszont ha ő itt van, akkor esélyes, hogy szétmentek Dominica-val. Elég! Nem kell nekem ilyeneken gondolkodnom, megvan a magam baja. Fel kell hívnom megint Jared-et, már biztos leszálltak, útban lehetnek a szállodába.

-Szia, nem zavarlak? – kérdeztem halkan miután végre felvette

- Nem, épp fekszem a kádban, lassan indulunk az átadóra

- Csak szerettem volna bocsánatot kérni, amiért olyan csúnya dolgokat mondtam. Nem szívom vissza, de szebben is tálalhattam volna

- Hát igen… de örülök, hogy így gondolkodsz erről az egész világról

- Nem zavar? – csodálkoztam el

- Nem. Ha zavarna, akkor egy híres énekessel vagy színésszel járnék, de én boldog vagyok egy félig „civillel”

- Akkor jó – nyugodtam meg egy kicsit

- Megtaláltam az üzenetedet a táskámban és köszönöm

- Tudod, hogy komolyan gondoltam, ugye?

- Persze, a kávéval nem viccelsz. Emlékszem olyan reggelekre, amikor megöltél a szemeddel, mert valami komolyabbat kérdeztem az „adagod” előtt – kezdett el viccelődni, engem pedig elöntött a jóleső meleg bizsergés

- Hiányzol

 - Te is nekem, Noa – duruzsolta

- Öhmm most mennem kell, kezdődik egy értekezlet – füllentettem a képernyőt bámulva

Érkezett egy üzenetem David-től

„Egy idióta voltam, amiért hagytalak elmenni…Van rá mód, hogy valamikor lássalak és beszéljünk? Dave”

Na most légy észnél Noa…