51. Alagút

Kellően kiakadt a társaság, úgyhogy meghoztam a következő csapást :D

LOVE

JARED

Totális köd ereszkedett az agyamra, egyik percben még Noánál voltam, a következőben már ruhákat dobáltam egy táskába és valami belső erő kitaszigált az ajtón. Beültem a kocsimba és elindultam. Legszívesebben ordítva rohantam volna el Los Angelestől, Noától, a betegségétől, a milliónyi kötelezettségemtől, de leginkább saját magamat akartam hátrahagyni. Minden ablakot lehúztam, a fejemet pedig majd levitte a szél, talán ettől vártam megtisztulást, de nem segített. Amikor kimondta az orvos, hogy Noa leukémiás leblokkoltam és semmit nem hallottam a továbbiakból. Ez az egy kis átkozott szó ismétlődött a fülemben és azonnal elképzeltem a legrosszabb forgatókönyvet. Vele maradok, kicsit én is belehalok ebbe az egészbe, aztán mintegy végeredményként meghal ő is. Kirázott a hideg és valami oltári fájdalom járta át minden porcikámat még csak a gondolatra is, és ettől még jobban megrémültem. Szeretem őt, de nem vagyok felkészülve az elvesztésére, arra pedig pláne nem, hogy a következő x hónapot vagy évet a kórházban töltsem mellette és nézzem, ahogy napról napra jobban leépül a kemó miatt, ami nem is biztos, hogy hatásos lesz.

-Nem, nem neem – üvöltöttem a los angelesi éjszakába, mint valami eszelős

1 órányira a várostól volt egy kis házunk Shannon-nal, mindig odamentem, ha el akartam bújni. Gyerekkorunkból sok jó emléket őriztem erről a vidékről, de mindet sikerült elcsesznem mostanra. Szinte csak akkor voltam itt, ha disznóságot csináltam és el akartam rohanni a felelősség elől. Még most se hiszem el, hogy ott hagytam Noát egy szó nélkül, de képtelen vagyok visszamenni hozzá. Szeretem, de lehet, hogy nem eléggé. Vagy túlságosan is.

A házba érve ledobáltam a cuccaimat, majd a kanapéra vetődtem és csak a plafont bámultam. Sok volt minden mostanában, ezernyi elvárást támasztottak felém, amit nem tudtam kezelni. Meg kellett felelnem zenészként, színészként, művészként és nem utolsó sorban barátként, szeretőként Noának. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ennyi felé szakadok, magamra nem is maradt időm, pedig köztudott, hogy egy egoista fasz vagyok és az is maradok.

Lehet, hogy már a Scarlett-es ügy kapcsán szakítanunk kellett volna, hisz nem véletlenül csábultam el, még ha szex nem is volt. Vele annyival könnyebb lenne minden, nem várna el tőlem ennyit, laza kapcsolatunk volna. Lehet, hogy nekem nem való az ilyesfajta elköteleződés. Ez a lány elvette az eszemet és elhitette velem, hogy képes vagyok rá, de nem. Kurvára nem megy ez nekem és igazság szerint nem is akarom erőltetni. De akkor mi a francért van bennem ez a fura érzés? Mindig tudatosan éltem az életemet, terveim voltak, amiket minden áron megvalósítottam. Szerettem a rendet, nem tudtam elviselni, ha valaki belekontárkodott az életembe, de ő ezeket a szabályokat is felrúgta egy kecses mozdulattal. Hipnotizált engem, de ez nem mehet így tovább. Lehet, hogy egy ilyen drasztikusan bunkó lépés kell ahhoz, hogy megutáljon engem és nekem is könnyebb legyen őt a múltamba temetnem.

NOA

Hallucináltam. Hol azt, hogy nem a kórházban vagyok, hol pedig különböző embereket a szobába, pedig csak Shannon volt ott. Jöttek volna többen, barátok, ismerősök, kollégák, de senkit nem akartam látni. Pontosabban nem akartam, hogy ilyen állapotban lássanak. Naponta kétszer vittek kezelésre, de már az első után úgy éreztem magamat, mint akit kerékbetörtek aztán jól meg is vertek, biztos ami biztos alapon. Szédültem, hánytam, néha be is lázasodtam, hogy tuti jó legyen a buli. A fejem állandóan fájt, mert valamiért főleg azt sugarazták, bár néha lentebb is merészkedtek. Állandóan infúzióra meg tápszerekre kötöttek, már amikor sikerült. Annyira legyengültem pár nap leforgása alatt, hogy egy rendes vénát nem tudtak nekem szúrni.

Jared tabu téma volt köztünk, de nem is érdekelt, nem akartam arra fecsérelni azt a minimális energiámat, ami volt, hogy miatta bosszankodom. Shannon szó szerint éjjel- nappal velem volt, szinte már beköltözött a kórterembe. Ott volt pár ruhája, laptop, töltő, fogkefe meg egy nagy fejhallgató is. Anyáék is átrepültek a nyugati partra hozzám, ami nagyon jól esett, pláne, hogy Karácsony volt.

December 25-én reggel betrappolt az egész család hozzám, Shannon pedig illedelmesen felállt és ki akart somfordálni.

-Várj, be szeretnélek mutatni a szüleimnek – szóltam utána

- Öhmm, rendben – torpant meg és fésülgetni kezdte az ujjaival a kusza tincseit

- Anya, apa ő Shannon, Jared testvére

- Nagyon örülünk – ráztak vele kezet

- Nem különben. Most magukra hagyom Önöket, kint leszek, ha kell valami – mosolygott rám

- Köszönöm

- Kislányom, mit keres itt a testvére? Jarednek dolgoznia kell?

- Jared lelépett miután megtudta, hogy beteg vagyok. Nem szeretnék róla beszélni, undorító amit tett, de Shannon itt van velem és lesi minden kívánságomat. Rengeteg erőt ad nekem. Legyen elég ennyi, rendben?

Láttam rajtuk, hogy majd szétrobbannak a méregtől és pillanatok választják el őket a szitokáradattól, de uralkodtak magukon és inkább engem kezdtek ápolni a maguk módján. Anya a takarót, párnát rendezgette, míg apa nagy hozzáértően olvasgatta az ágy végében lévő kartonomat.

-Mid fáj kislányom?

- Hát nagyjából mindenem – nyögtem erőtlenül

Már előre kavargott a gyomrom a közelgő sugárkezelés miatt, de nem akartam őket még jobban megrémiszteni.

-Hol laktok? Ugye nem vetettetek ki egy szobát? – tereltem el a témát

- Még sehol, egyenesen idejöttünk a reptérről

- Ott van a táskámban a lakáskulcs, menjetek el hozzám, biztos fáradtak vagytok

- Nem gondolod, hogy egyedül hagyunk Karácsony estéjén! Micsoda badarság lányom – méltatlankodott apa, ami mosolyt csalt az arcomra

- Nem sokára visznek a kemoterápiára, addig nem tudtok itt mit csinálni. Max utána visszajöttök

- Nem jöhetsz haza este pár órára? Főznék vacsorát, kicsit ünnepelnénk

- Ezeken kívül semmilyen táplálék nem marad meg bennem – böktem a tápoldatos zacskókra

- Ohh értem. Akkor megvárjuk az orvost, utána elmegyünk hozzád kicsit felfrissülni, majd vissza ide, rendben?

- Oké – bólogattam, bár ebbe is beleszédültem

Láttam a szemükben az aggodalmat és a félelmet, ezért próbáltam a lehető legjobb formámat mutatni előttük. Amint kiléptek az ajtón és bejött Shannon, „leeresztettem” és kirángattam az egyik tűt a vénámból, mert istentelenül fájt

-Öhmm baba és nem vagyok orvos, de szerintem ez okkal volt ott bent – nézett a véraláfutásos karomra

- Nem érdekel, annyira feszített a tű, hogy megőrültem

- Értem. Nekem most haza kéne ugranom, mert családi vacsora lesz – mondta halkan

- Szerinted… ő is ott lesz? – pillantottam rá

- Úgy hallottam visszajött a városba, de nekem nem szólt

- Remek. Figyelj, nem szeretném, ha miattam feszültség lenne köztetek vagy a vacsora asztalnál. Köszönöm, hogy eddig mellettem voltál, de nem akarom, hogy ebből gondod származzon

- Noa nagyfiú vagyok, el tudom dönteni, hogy mi a helyes és mi nem. Ez pedig testvérek között is túl van egy határon. Nem azért vagyok itt, mert a Jared faszkalap volt veled, hanem mert nagyon megkedveltelek és nem akarom, hogy bármi is történjen veled. Ami a családi békét illeti, ne félts te engem – kacsintott rám

- Oké és köszönöm

- Nincs mit. Ez pedig a tied – biggyesztett egy mini fenyőt az éjjeliszekrényemre

- Ohh, de helyes! Köszi

- Amint végeztünk, jövök

- Shannon, erre tényleg nincs semmi szükség. Legyél a családoddal Karácsonykor

- Eleged van a képemből, mi?

- Hát igazság szerint kicsit már unlak – viccelődtem én is

- Na ezért még kapsz, amint erősebb leszel egy fűszálnál. Boldog Karácsonyt baba! – adott két puszit, majd összeszedte a cókmókját és hazaindult

Pár percen belül megjelent a szokásos nővér, aki áttolt a következő adag sugárkezelés helyszínére. A pokolba kívántam az egészet

SHANNON

Fel nem tudom fogni, hogy lehetett Jared ekkora seggfej. Na jó ez így nem igaz, mindig is a világ legönzőbb embere volt, de eddig amikor a szeretteiről volt szó félre tudta azt tenni. Én is és anya is mindig számíthattunk rá, bár az tény, hogy a barátnőinek nem volt ilyen megkülönböztetett helye a szívében. Viszont Noa esetében azt hittem ez megváltozott, annyira odavolt érte, hogy rossz volt nézni a nyáladzását. Tényleg jó nő volt, ráadásul az egyik legviccesebb, akivel eddig találkoztam. A hatalmas kék szemeivel és állandó mosollyal az arcán bármelyik pasit megkaphatta volna, de neki az én ütődött öcsém kellett, ez a marha meg eldobta szerencsétlent. Kicsit nekem is elvette az eszemet, de a tesó nője tabu ugyebár, úgyhogy még csak fantáziálni se akartam róla, bár annak nehéz gátat szabni. Annyira tud szeretni ez a lány, hogy nem csodálom Jared pálfordulását, még ha csak ideiglenes is volt. Az tuti, hogy felképelem, ha most meglátom bájologni az asztalnál.

Ahogy bekanyarodtam az utcánkba, láttam, hogy ott áll az autója ezért teljesen elborult az agyam. Belépve süti illat és karácsonyi zene fogadott, ők pedig a kanapén ülve nevetgéltek

-Sziasztok. Szia anya – pusziltam meg – Nem akarom lerombolni a családi idillt, de Jared, kijönnél egy pillanatra?

- Minden rendben van?

- Persze, 5 perc és itt vagyunk

Ahogy becsuktam magam mögött a terasz ajtót a falhoz löktem és faggatni kezdtem

-Mi az isten ütött beléd? Milyen ember az, aki elhagyja a rákos barátnőjét? Gondolom anyának nem büszkélkedtél el a tetteddel, annyira tökös azért nem vagy, mi?

- Higgadj le és eressz el – feszegette magáról a kezeimet, de sokkal erősebb voltam

- Nem, amíg meg nem magyarázod ezt az egészet

- Nincs épeszű magyarázatom. Bepánikoltam és hiába szeretem őt, ezt nem tudom végigcsinálni vele. Nem tudok valakit ennyire magam elé helyezni. Próbáltam. Hónapokig tepertem és álltattam magamat, hogy vele sikerülhet, de nem megy. Gerinctelen alak vagyok és legszívesebben szembe köpném magamat

- Meg is érdemelnéd. És most mi a terved? Anyának nem mondod el?

- Kérdezte, hogy miért nem együtt jöttünk és mi van velünk, annyit mondtam, hogy kicsit most szüneteltetjük a dolgot

- Gyáva féreg vagy – köptem a szavakat és ott hagytam

Bármennyire is mérges voltam, nem akartam elrontani anyánk kedvét meg az egész ünnepet, ezért jópofát vágtam az este folyamán. Átadtam anyának az ajándékát, majd kajával megpakolva elköszöntem tőlük. Jared láthatóan még beszélni akart volna velem, de becsuktam az orra előtt az ajtót és visszaindultam Noához. Hiába volt Karácsony, az utak tele voltak és most is nyüzsgött az egész város. Szarul voltam én is, eddig imádtam ezt az ünnepet, általában nagy családi vacsoránk volt, de most valahogy ez is elmaradt. Elvesztette az egész a varázsát. Itt ez nem volt akkora divat, az emberek elmentek enni meg bulizni valahova és kész. Elég szomorú.

A kórház recepciósa már ismerősként üdvözölt és mosolyogva intett a lift felé, hogy menjek nyugodtan. Noa épp bóbiskolt, amikor megérkeztem, láthatóan nagyon kivolt. A földön egy nagyobb tál tele volt hányva és mindkért karjából tű lógott ki. Leültem a fotelba és csak néztem őt. Annyira segíteni akartam volna neki, de tehetetlen voltam. Utáltam a tudatot, hogy a saját testvérem ennyire bántott egy fiatal lányt, aki minden szarság ellenére is meg akar gyógyulni. 

Álmában nyöszörgött és folytak a könnyei, de nem tudtam jó ötlet-e felébreszteni. A dilemmámat végül egy nővér oldott meg, aki akkora robajjal jött be, ami egy halottat is feltámasztott volna.

-Megmérem a lázát és kicserélem az infúziós palackot is – tájékoztatott engem, nem mintha én lennék az érintett az ügyben

A szülei épp nem voltak bent, gondolom lepakolnak meg ilyesmi, aztán jönnek vissza. Noa fáradtan, ködös tekintettel pislogott körbe, a tagjai olyan voltak, mint a rongybabának. A nővér ide-oda pakolgatta a karjait a lázmérő és az infúzió miatt, amit némán tűrt.

-39.5°a hője, szólok a doktor úrnak, mert ez nagyon magas – rohant ki a nővér én pedig csak néztem ki a fejemből

Egy kisebb hadsereggel a nyomában tért vissza, meghallgatták a mellkasát, befecskendeztek valami a kanüljébe, engem pedig kiküldtek.
Idegesen topogtam a rideg folyosón, persze ekkor futottak be a szülei is, akik rögtön kérdezgetni kezdtek.

-Tényleg csak annyit tudok, hogy felszökött a láza –mondtam századjára

- És arról tud valamit fiatalember, hogy mit művelt a drágalátos testvére? – kérdezte csípőre tett kézzel az anyja

- Higgye el, hogy én szégyellem magam helyette is, de ezt majd Noával beszéljék meg

- Na, jól van. Azt azért köszönjük, hogy maga vele van – veregette meg a hátamat az apukája

- Nincs mit. Nagyszerű lány – mosolyodtam el, mert beugrott pár ökörködésünk

Annak ellenére, hogy eddig szinte mindig valami veszélyes, komoly vagy necces szitu kapcsán találkoztunk, csak vidám emlékeim vannak róla. Muszáj meggyógyulnia.

Az orvos gondterhelt arccal lépett ki és a szüleihez fordult engem meg el akart paterolni a hülyéje, mondván, hogy nem vagyok családtag.

-Itt maradhat, úgyis elmondanánk neki utána – húzott magához az anyukája

- Rendben, szóval Noa a vártnál rosszabbul fogadja a kezelést, ezért kúszott fel a láza is. Annyira gyenge és erőtlen, hogy muszáj felfüggesztenünk a kemoterápiát, hogy minimálisan megerősödjön. Így viszont kockáztatjuk a kóros sejtek továbbterjedését.

-Akkor két rossz közül kell választanunk – rogyott le az anyja a székre

-Nem egészen. Kemoterápia nélkül esélye sincs meggyógyulni, ezért muszáj megerősödnie hozzá

- Ön szerint hány nap kell hozzá? – szóltam bele én is

- Kalóriadús tápszereket kap majd, de muszáj lesz belediktálni szilárd ételt is. Ha sikerül mindennek bent maradnia, akkor 4-5 nap múlva folytathatjuk. Ez elég sok idő az ő esetében, de nincs más választásunk

A doki együttérzően nézett a hármasunkra, az összeborulva síró szülőkre és rám, aki dermedve bámultam valami plakátot a falon. Most kezdtem felfogni, hogy mennyire alattomos is a betegsége és átszaladt az agyamon, hogy lehet, hogy még ő se elég erős a legyőzéséhez.

-Én…nekem most be kell mennem hozzá – makogtam és benyitottam a sivár szobába

Megint aludt, valami hűtő takarót raktak a testére, hogy lemenjen a láza és továbbra is tűk álltak ki belőle. A szüleivel egész éjszaka az ágya mellett virrasztottunk, lázálmai voltak, úgyhogy sorra nyomták belé a gyógyszereket.

NOA

Minden homályos volt, és mintha egy falon keresztül hallottam volna a hangokat. Zúgott az egész fejem, fájt minden porcikám és majd meggyulladtam. Próbáltam tisztábban látni, mozgatni a fejemet, aminek egy újabb hányás lett a vége. Az ágy mellé már oda volt készítve egy ágytál, de nem sikerült addig kibírni. Köhögve és sírva hanyatlottam vissza az ágyra, és hirtelen nagyon sokan lettek körülöttem. Az egyik nővér felnyalábolt és a fürdőbe vitt, míg egy másik lehúzta az ágyamat és tiszta hálóinget hozott nekem.

-Mikor lesz ennek vége? – kérdeztem sírva, miközben ő mosdatni kezdett

- Nyugodjon meg, akinek egy egész hadseregnyi ember vigyáz az álmára is, az pikk-pakk meggyógyul – biztatott mosolyogva, de én abban a percben legapróbb fényt se láttam az alagút végén